Ásványkincstől a geotermikus energiáig

Egyetem

Rekordszámú résztvevővel kezdődött meg a Magyar Földtudományi Szakemberek XII. Találkozója csütörtökön, a Debreceni Egyetemen.Bányászat, környezetvédelem, meteorológia, geofizika, geológia, geográfia, kartográfia és térinformatika témakörben is lesznek előadások a magyar földtudományi szakemberek idei világtalálkozóján, melyet augusztus 20-24. között tartanak a Debreceni Egyetemen.

– Száz évvel ezelőtt, 1914-ben kezdődött a földrajzoktatás a Debreceni Egyetemen, a 20-as évekre pedig kialakultak a máig meghatározó meteorológiai és földtani szakterületek – idézte fel a kezdeteteket Kozma Gábor, a Debreceni Egyetem Földtudományi Intézetének igazgatója, aki szerint a konferencia kitűnő alkalom, hogy az egyetemen folyó földtudományi kutatásokra irányítsák a figyelmet.

Az idei konferencia témája a természeti erőforrások hasznosítása. Baksa Csaba, a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke beszédében kiemelte, hogy napjainkban egyre fontosabb szerepe van az energiahordozók megfelelő felhasználásának, ehhez pedig kellő információval kell rendelkeznünk a saját erőforrásainkról.

– Úgy kell kihasználni az energiahordozókat, hogy a következő generációnak is maradjanak. Jelenleg egy átlagos ember ökológiai lábnyoma 150 százalékos, azaz az általa elhasznált erőforrások harmada nem termelődik újra – fejtette ki Mika János, a HUNGEO elnöke.

Az idei rendezvényre rekordszámú résztvevő regisztrált: 13 ország mintegy 130 kutatója vesz részt a rendezvényen. A konferencia első napján plenáris üléseken, a második napon szekcióülések keretében tartanak előadásokat a szakma képviselői. A találkozó utókirándulásán az Erdélyi-szigethegységben mutatják be, hogyan kell az értékes épített és természeti kincseket példaszerűen megóvni, azokat turisztikai attrakcióként közkinccsé tenni. A konferencia részletes programja ide kattintva érhető el.

unideb.hu