Varga MIhály

Varga Mihály: indul az szja-visszatérítés postai kézbesítése

Gazdaság

Szerdától kapják kézhez a családi adóvisszatérítést azok a családok, akik postán keresztül kérték a kézbesítést – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében.

Kiemelte: több mint 160 ezer családnak közel 50 milliárd forintot visznek ki a postások ezekben a napokban.

Azok, akik bankszámlára kérték az utalást, a törvényi határidő lejárta előtt, azaz február 14-ig kapják vissza a tavaly befizetett személyi jövedelemadójukat – tette hozzá.

Varga Mihály elmondta, hogy összességében több mint 600 milliárd forintot ad vissza a kormány a gyermeket nevelő szülőknek. Erre a magyar gazdaság sikeres újraindítása ad lehetőséget.

Felidézte, hogy Magyarországon a gazdaság teljesítménye Európában az elsők között haladta meg a járvány előtti szintet: tavaly a bruttó hazai termék 6,8 százalékkal nőtt, továbbá idén is 5 százalék feletti bővülés várható.

A kormány célja az, hogy a válság után megerősítse a magyar családokat, az adóvisszatérítés mellett ezt szolgálja a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése, a 25 év alattiak szja-mentessége és a bérek további emelése is – mutatott rá a pénzügyminiszter.

MTI