Jól teljesítettek az Északerdő Zrt. kivasútjai tavaly

Helyi hírek

Megközelítette a 285 ezret az Északerdő Zrt. erdei vasútjainak összesített utaslétszáma 2019-ben – közölte a társaság vezérigazgatója az MTI-vel kedden.

Zay Adorján tájékoztatása szerint a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton (LÁEV) csaknem 245 ezer utast regisztráltak, a Pálházi Állami Erdei Vasúton (PÁEV) utazók száma pedig meghaladta a 40 ezret. Hozzátette: ez részben annak is köszönhető, hogy az erdőgazdaság munkatársai különféle tematikus programokat szerveztek mindkét vonalon.

A LÁEV-nél közlekedett a Zúzmara-, a Pirostojás-, a Vadászkürt- és egy önkéntes akcióhoz kapcsolódó Véradó Expressz. Kiemelkedő érdeklődés kísérte a Diósgyőri Mikulásvonatot – emlékeztetett. A “Diósgyőrért” Közhasznú Alapítvánnyal közösen, 17. alkalommal megrendezett több mint három hetes rendezvény során több mint 20 ezren váltottak jegyet a meghirdetett járatokra – emelte ki. Zay Adorján hozzáfűzte: a PÁEV-nél a hagyományosan népszerű Szarvasbőgés-hallgató vonatozás 2019-ben már kétnapos program volt. Ezen kívül közlekedett a Pünkösdi Zenés Különvonat, valamint a régmúlt idők hangulatát idéző, fával rakott szerelvény, a vasútfotósok és kisvasútbarátok örömére.

A vezérigazgató szót ejtett arról is, hogy tavaly elkészült a “Kisvasutak” elnevezésű mobiltelefonos applikáció, ami elsősorban az erdei vasutak menetrendjéről, díjszabásáról és a környékbeli látnivalókról tartalmaz információkat. Az Agrárminisztériummal együttműködő Észak-Magyarországi Informatikai Klaszter pályázatot írt ki a megvalósításra, az Északerdő Zrt. a pályázat lebonyolításában és az alkalmazás fejlesztésében szakmai partnerként vett részt. Az alkalmazás a Google Play áruházból ingyenesen tölthető le – közölte Zay Adorján.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.