Győrfi Pál is megkapta a koronavírus elleni oltást, egy kicsit meg is hatódott

Ország
Koronavírus

„Ma kaptam meg a koronavírus elleni oltás első fázisát az Üllői úti Klinika egészségügyi oltópontján” – írta Facebook-oldalán Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. “Bevallom, kicsit meghatódtam, több okból is” – tette hozzá, majd így folytatta:

Egyrészt azért, mert felemelő érzés volt látni, hogy a különböző korú, beosztású egészségügyi dolgozók, orvosok, nővérek, az Országos Mentőszolgálat bajtársai és a többi segítő szakember milyen lelkesen és fegyelmezett rendben veszi fel a védőoltást. Ez fontos, hiszen nekünk példát is kell mutatnunk és bátorítani azokat, akik kételkednek, vagy még félelmeik vannak. Másrészt azért, mert akikkel beszélgettem, mindenki ugyanazt érezte amit én: egyfajta megkönnyebbülést.

Győrfi Pál szívből és meggyőződéssel javasolja másoknak is, hogy amint lehetőségük lesz rá, kérjék a védőoltást, “mert minden szakértő szerint hatásos és biztonságos”.

Elkészült az oltási terv, ebben a sorrendben kapnak vakcinát a magyar állampolgárok

Az oltási stratégia – amelyet a napokban tettek közzé – szerint első körben az egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát, de az oltás ütemével maga Orbán Viktor sem elégedett.