Orbán: folytatódhat a nyitás – Biztosan meglesz a 4 millió beoltott

Ország

A miniszterelnök szerint annyira közel vagyunk, hogy nem kétséges, hogy szombattól folytatódhat a nyitás – hangzott el a Kossuth Rádióban, a szokásos pénteki Orbán interjúban.

Éjfél az új határidő

Éjfélre kell hazaérni szombattól, 11 óráig lehetnek nyitva a vendéglátóhelyek, és a védettségi igazolvánnyal járó kedvezmények szombat reggeltől érhetőek el – mondta Orbán.

Pfizer vakcina

Ma, azaz Április 30-án, pénteken  még lehet Pfizert kapni, aztán hetekig nem. Az érettségi után a vakcinát a 16-18 évesek kapják.

A Pfizer vakcinájára is foglalható időpont

Teraszos tömegjelenetek

„Felnőtt emberek vagyunk” – kezdte válaszát Orbán a műsorvezető kérdésére az előző hét szombaton tapasztalható tömegjelenetek kapcsán.

Az oltás olyan, mint egy „golyóálló mellény”, mondta a miniszterelnök. Azoknak viszont, akiknek még nincs oltása, okosan kellene viselkedniük, üzente.

Szamárság, hogy kínai oltással a szervezetünkben nem lehet utazni

A védettségi igazolvány működni fog itthon. Szijjártó Péter feladata lesz kétoldalú megállapodásokat kötni, ez Montenegróval és Szerbiával már megtörtént.

Elterjedt, hogy akit kínai vakcinával oltottak, az nem utazhat majd, de ez a miniszterelnök szerint: “szamárság”

Orbán még nem látja, hogy mikor lesz meg a 4,5 milló beoltott

Az elején mindenki rohan, mert érzi, hogy baj van, de amikor úgy érzik az emberek, hogy javul a helyzet, akkor a roham lelassul. Mi vagyunk az egyetlen olyan ország, ahol egy állampolgár regisztrál, megkapja az időpontot és beoltják, és ez Orbán szerint nagy siker, hiszen ez még nyugaton sem működik.

Horgászni éjfél után is lehet

Lehet menni balinra, mert az éjszaka az igazi. Ezért a kormány úgy döntött, hogy engedélyezi az éjszakai horgászatot.

Egyetemek és a nemzeti karakter

Az egyetemek alapítványi kézbe adásáról azt mondta Orbán, hogy eddig nagyon rugalmatlan volt a rendszer, és az egyetemi rangsorokat elnézve kevés büszkeségre van okunk. Szerinte a tanárokban és a diákokban is több van, mint „amennyi teljesítményt leadnak”. Azt találgatta, hogy nem elég ösztönző a rendszer, ezért kell az alapítványi átállás, mert az szerinte rugalmasabb.

„Az egyetemek jelentkeztek” – mondta a miniszterelnök. Szerinte nem a kormány találta ki az alapítványi átállást, hanem az oktatási intézmények akartak változást.

Orbán szerint az egyetemek összefüggésében politikai vita zajlik, azok átalakítását ezért támadja a baloldal. Nem akarjuk, hogy az egyetemek a nemzeti karakterüket elveszítsék. Olyan embereket kérünk majd fel oda, akik rendelkeznek a nemzeti szemlélettel, aki internacionalista, globalista szemlélettel rendelkezik, olyat Orbán nem is tudna javasolni.

Gazdasági újraindítási operatív törzs

Az újrainduláshoz elég a támogatás, a sikerhez nem – mondta a vezető a bértámogatásról és a beruházási hitelekről. A miniszterelnök szerint a támogatás sosem elég, mert abból mindig, mindenki többet akar.

Gazdasági újraindítási operatív törzs alakul, aminek a feladatát nem nehéz kitalálni.

Nem lesznek megszorítások a válságkezelés közben

A 13. havi nyugdíj második heti kifizetése és a 25 éven aluliak szja-mentessége is benne lesz a 2022-es költségvetésbe. Orbán azt ígérte, nem lesznek megszorítások a válságkezelés közben.