szélerőmű

Jobbik: a fideszes többség leszavazta a szélerőművek telepítésére tett javaslatukat

Ország

A Jobbik országgyűlési képviselője szerint teljesen érthetetlen, hogy a jelenlegi energiaválságos időben a fideszes többség lesöpörte az asztalról a szélerőművek telepítésére irányuló jobbikos javaslatot a parlament gazdasági bizottságának hétfői ülésén.

Brenner Koloman országgyűlési képviselő hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében azt írta, véleményük szerint már 2011-ben felelőtlen döntés volt, hogy a magyar energiamixben a megújuló energiaforrásokra nem fordított kellő figyelmet a fideszes kormány, a napenergiát kivéve, ráadásul de facto betiltották új szélerőművek telepítését.

Magyarországnak több olyan régiója van, ahol a szélviszonyok komoly energiaforrást tudnának biztosítani az egyre modernebb technikának köszönhetően egyre jobb hatásfokkal – hangsúlyozta. Az ellenzéki képviselő azt írta: felelős konzervatív pártként az energiamixben az atomenergia szükségességét ugyan nem vitatják, de az orosz technológián alapuló paksi bővítést nem tudják támogatni, hiszen azzal ismét 50-60 évre az orosz fűtőelemektől tennék függővé Magyarországot.

A megújuló energiaforrásokat pedig kiemelten kell támogatni, a szél- és napenergia mellett különösen a geotermikus energia fejlesztését teszik lehetővé a Kárpát-medence földrajzi adottságai – tette hozzá a Jobbik országgyűlési képviselője.