Feltételes szabadságra bocsátás

Rendőrség

A büntetés-végrehajtási bíró a mai napon – a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt – B. L. elítéltet az életfogytig tartó fegyház fokozatú szabadságvesztésből nem jogerősen feltételes szabadságra bocsátotta annak megállapítása mellett, hogy az elítélt pártfogó felügyelet alatt áll.

B. L. több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból, részben társtettesként, részben bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette, emberölés előkészületének bűntette, folytatólagosan társtettességben, különösen nagy értékre elkövetett lopás bűntette, társtettesként, bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette, társtettesként különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntette és nagyobb értékre bűnszövetségben, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt kiszabott életfogytig tartó szabadságvesztés a Szegedi Fegyház és Börtönben tölti, amelyből legkorábban 20 év kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Ezen 20 éves időtartam 2014. május 4-én telt le.

A büntetés-végrehajtási bíró 2020. január 14-ére kitűzött tárgyaláson lefolytatott bizonyítás eredményeként megállapította, hogy az elítélt a fogvatartásának jelentős része alatt bv. intézet rendjét betartotta,  kifogástalan magatartás tanúsított. A fogvatartás alatt szakmát szerzett, szabadulása után munkáltatása biztosított. Az általa elkövetett bűncselekmény vonatkozásában kifejezte megbánását, a részére alapvető jogokat sértő elhelyezési körülmények miatt jogerősen megítélt kártalanítás összege fedezi szabadulása utáni lakhatását, valamint a sértett hozzátartozói részére önként kártérítést fizet.

A büntetés-végrehajtási bíró a körülményeket összességben értékelve úgy ítélte meg, hogy megfelelő ellenőrző és egyúttal segítő intézkedés alkalmazásával, így pártfogó felügyelettel, külön magatartási szabályok előírásával valószínűsíthető, hogy a büntetés céljának eléréséhez az elítélt vonatkozásában további szabadságelvonás már nem szükséges.

A bíróság végzését az elítélt és védője tudomásul vették, míg az ügyész fellebbezést jelentett be az elítélt feltételes szabadságra bocsátásának mellőzése érdekében, így a végzés nem vált véglegessé. Tekintettel arra, hogy a végzéssel szembeni fellebbezés halasztó hatályú, az elítélt szabadon bocsátására nem került sor.