Alkalmazottként több ruhaüzlet kasszájából is lopott

Rendőrség

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága sikkasztás bűntette és más bűncselekmény miatt folytatott nyomozást ismeretlen tettes ellen, aki 2020. december 31. és 2021. január 28. között többször is kisebb összegeket tulajdonított el egy ruházati üzletlánc két fővárosi boltjának bevételéből. Kiderült, hogy az elkövető az egyik üzletvezető-helyettes volt.

A nyomozás adatai szerint a budapesti nő öt alkalommal, összesen 420 ezer forintot vett ki a kereskedés XXII. kerületi és VI. kerületi üzleteinek kasszáiból. Kezdetben csupán 60 és 80 ezer forintos összegeket, majd végül már 120 ezer forintot vett magához. A bűncselekmények leplezése céljából még külön címletjegyzéket is hamisított az elszámolások alkalmával.

A nyomozás során a rendőrök azonosították a 28 éves H. Anettet, majd 2021. február 3-án elfogták és előállították a XXII. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol egyrendbeli, folytatólagos egységben és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, valamint ötrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nő a bűncselekmények elkövetését elismerte és elmondása szerint megbánta. A XXII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészség részére.​

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.