Füstmérgezést kaphatott volna, de a rendőrök megmentették

Rendőrség

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának körzeti megbízottjai tegnap este egy füstölgő balotaszállási tanyába mentek be, hogy megkeressék az ott lakó asszonyt.

Bejelentés érkezett a kiskunhalasi rendőrségre, mely szerint Balotaszállás közelében az egyik külterületi tanyából füst ömlik ki. A szolgálatban lévő körzeti megbízottak azonnal a helyszínre siettek, ahol egy 31 éves, rémült férfi várta a segítséget. Elmondta, hogy valószínűleg tűz ütött ki a házban, ahonnan ő maga ugyan kimenekült, ám magatehetetlen édesanyát már nem tudta kihozni, ő valahol bent rekedt az ekkor már erősen füstölgő ingatlanban.

A két körzeti megbízott habozás nélkül, azonnal bement a tanyába, és a helyiségeket ellenőrizve a konyhában meg is találták a férfi 66 éves édesanyját a földön ülve. Az asszony nem tudott felállni, így a rendőrök két oldalról megfogták, kitámogatták a házból, és biztonságos helyre vitték. Az épület átvizsgálása közben azt is kiderítették, hogy egy begyújtott kályha csöve csúszott ki a falból, onnan dőlt a füst, amely már teljesen elborította a tanya belsejét. Szerencsére nem gyulladt ki semmi, a helyszínre érkező tűzoltók pedig a veszélyt rövid időn belül elhárították. Az idős asszonyt a mentőszolgálat munkatársai megfigyelésre kórházba szállították.