Tiltott szerencsejáték szervezőit fogták el a győri rendőrök

Rendőrség

Az első leosztást követően csaptak le a játékosokra a győri járőrök és nyomozók.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság birtokába jutott egy információ, miszerint Győr belvárosában, egy lakásban tiltott szerencsejátékot szerveznek. A rendőrök nyomozást indítottak és több hónapon át gyűjtötték az információkat a magánpartik szervezőinek azonosítása érdekében. A büntetőeljárás során beszerzett adatok alapján 2021. október 5-én az esti órákban a megyei rendőr-főkapitányság felderítői a Győri Rendőrkapitányság járőreivel és nyomozóival közösen, a Kenyér köz egyik ingatlanának lakásában lecsaptak az illegális pókerparti résztvevőire. Aznap kilencen ülték körbe az asztalt, az akció kezdetekor éppen az első leosztásig jutottak. A minimális beugró harmincezer forint volt, de egy-egy éjszaka akár több százezer forintnyi összeg is gazdát cserélt. A rendőrök az egyik szervezőnél közel egymillió forintot találtak, de a játékosok zsebe is nagyobb mennyiségű készpénz rejtett.

A nyomozók a kártyateremben elfogott feltételezett elkövetők közül három férfit – K. Ernő 58 éves, R. István 69 éves, valamint P. Zoltán 38 éves helybéli lakosokat – tiltott szerencsejáték szervezésének bűntette, míg két társukat – Sz. József 37 éves tatabányai és L. Ferenc 66 éves győri lakosokat, a bűncselekményben bűnsegédként való részvételük miatt gyanúsítottként hallgattak ki.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.