Hajléktalanná vált Veszprém megyei férfi örökségét akarta megszerezni egy házaspár

Rendőrség

Jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat az Ajkai Járási Ügyészség egy 51 éves férfival és 47 éves feleségével szemben. A házaspár a magánéleti és anyagi nehézségekkel küzdő sértettet megtévesztve, a férfi lakástulajdonára haszonélvezeti jogot alapítottak, illetve öröklési szerződést kötöttek.

A vádirat szerint az elkövetők még 2018 nyarán az ajkai vasútállomáson ismerték meg a rossz lelkiállapotban lévő, alkoholista életmódot folytató és anyagi nehézségekkel küzdő sértettet, aki ittasan panaszkodott nekik. A házaspár felismerte a sértett befolyásolhatóságát, és elhatározták, hogy a bizalmába férkőznek, melynek érdekében rendszeresen ételt és alkoholt vittek neki. Látogatásaik alkalmával a sértett azt is elmondta nekik, hogy édesanyja halálakor megörökölte annak ½ tulajdoni részét a szülők ajkai lakásában, az ott élő édesapjával pedig rossz a kapcsolata.

Az elkövetők mindezt kihasználva, azzal a megtévesztő ígérettel, hogy gondoskodni fognak róla, 2019 nyarán holtig tartó haszonélvezeti szerződés megkötésére vették rá a férfit, melyért 1 millió forintot fizettek neki.  A szerződéskötést követő héten azonban a férj – aki a haszonélvezeti jog jogosultja lett – a pénz közel felét kölcsönkérte a sértettől, s mivel nem is állt szándékában, azt később sem adta neki vissza. A férj ezek után felkereste a sértett édesapját, hogy a tulajdonrészének értékesítésére rávegye, azonban az idős férfi elküldte, fiával pedig minden kapcsolatot megszakított. A vádlottak ezt követően is hitegették a sértettet, és 2019 őszén rábeszélték, hogy gondozás, eltartás fejében a feleséggel öröklési szerződést kössön.

A házastársak nem dolgoztak, jövedelmük nem volt, albérletről albérletre vándoroltak, 2019 őszétől pedig az időközben utcára került sértettet is magukkal vitték. A férfit azonban a fűtetlen melléképületbe költöztették, s míg élelmezését csak részben biztosították, folyamatosan itallal látták el, és továbbra is kölcsönkéregettek tőle, amit nem adtak meg.   A sértett ez idő alatt olyannyira befolyásuk alá került, hogy a férjet gazdámnak szólította.

A sértett édesapja 2020 elején meghalt, így a férfi beköltözött a lakásába, ahova a vádlottak és családtagjaik is követték. A férj egyre agresszívebben viselkedett a sértettel, közölte, hogy nincs beleszólása a dolgokba, mert ez már nem az ő lakása, amelyet próbált is értékesíteni, de ezt a rendezetlen tulajdoni viszonyok miatt nem tudta megtenni.

Az ügyészség vádiratában mindkét elkövetővel szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az Ajkai Járásbíróságnak.