Csillag börtön, fegyház, börtönbüntetés

Letartóztattak egy Makón elkapott, román embercsempész

Rendőrség

A Makói Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a román férfinak, akit embercsempészésen értek tetten a múlt héten szombaton.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottat egy bolgár honosságú autó sofőrjeként, Csanádpalota térségében igazoltatták a rendőrök. A járműben utazó négy kínai állampolgárt Szlovéniába szállította volna, ők azonban a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. A sofőr tisztában volt azzal, hogy utasai a magyar-román államhatárt nem léphették volna át, mivel a beutazás feltételeivel nem rendelkeztek.

Az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a járási ügyészség a gyanúsított letartóztatását a szökés-elrejtőzés veszélye valamint az összebeszélés veszélye okán indítványozta.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a tegnapi napon megtartott ülésén az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását. Végzését az ügyészség tudomásul vette.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette