Szeged, kamara, robotika tábor, robotika, tábor, nyári tábor, szakkör, gyerekek

Robotok forradalma az Iparkamarában – képgaléria

Helyi hírek

Idén 45 diák ingyenes táboroztatásáról gondoskodik a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara. A múlt hét során 30 alsó tagozatos fiatal vett részt a kamara Robotika Táborában, melynek részeként a Kecskeméti Arborétumba és a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba is elltáogattak a gyerekek, ezen a héten pedig 15 felső tagozatos diák sajátította el a robotépítés és -programozás tudnivalóit, valamint tett látogatást több szegedi cégnél, intézménynél.

Az utóbbi korosztály táborába a sajtó munkatársai is bepillantást nyerhettek, ugyanis az utolsó napon, július 12-én, 15 órától bemutatót tartottak a tanulók a gazdasági önkormányzat székházának második emeletén.

A táborozók mellett a World Robot Olympiad (WRO) idei vármegyei versenyzői is bemutatták, hogy mi mindenre képesek a robotizáció terüeltén, így a résztvevők az SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola és a Zákányszéki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csapatának bemutatóját is megtekinthették.

(Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara)

Fotó: Frank Yvette