Informatikai hiba miatt megfigyelt személyek is felkerültek az ügynöklistára – lemondásokat követel a Fidesz

Informatikai hiba miatt mintegy 160 olyan személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu oldalon, akiket nem ügynökként tartottak nyilván, hanem az állambiztonság megfigyelt. Az érintettek között szerepelt Lezsák Sándor, az Országgyűlés korábbi alelnöke is, aki határozottan visszautasította, hogy kommunista ügynökként tüntessék fel, és jogi lépéseket helyezett kilátásba. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) elismerte a […]

elektromos autó, autó töltés, áram, energia, környezetbarát

November 30-ig kell lecserélni a plug-in hibrid járművek zöld rendszámát

A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók már nem vehetnek részt a közúti forgalomban a korábbi rendszámtáblával. A határidő jelenleg még 25 771 autóst érint – közölte a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM) az MTI-vel csütörtökön.

Szeged, október, ősz, időjárás, természet, Holt-Maros

Napos, száraz idő várható a hétvégén

A pára- és ködfoltok feloszlását követően jellemzően napos, száraz idő várható a hétvégén 8-12 Celsius-fok közötti csúcsértékekkel, de a hajnalok fagyosak lesznek, általában mínusz 5 és plusz 1 fok közé hűl majd le a levegő – derült ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Balog Zoltán

Balog Zoltán nem folytatja püspökként – megválasztották az utódját

Nyilas Zoltán Andrást választották a Dunamelléki Református Egyházkerület új püspökévé, így ő követheti a tisztségben Balog Zoltánt, a korábbi emberierőforrás-minisztert, akinek neve a kegyelmi botrány kapcsán is országosan ismertté vált. Balog Zoltán öt év után távozik az egyházkerület éléről, miután nem indult újra a püspöki tisztségért.