Szegedi Törvényszék

Felfüggesztett börtönre ítéltek Szegeden egy határsértőt súlyosan megsebesítő férfit

Másfél év – két év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Törvényszék hétfőn egy 20 éves csengelei férfit, aki 2021 őszén súlyosan megsebesített a kertje mellett éjszaka elhaladó marokkói határsértőt. A vádlottat életveszélyt okozó testi sértés kísérletében mondták ki bűnösnek.

SZIN

Rita Ora és Alok is itt lesz a Szegedi Ifjúsági Napokon

Újabb világsztárokat jelentett be az idén 55. születésnapját ünneplő Szegedi Ifjúsági Napok. Eszerint, a korábban ismertté vált Timmy Trumpet és Lukas Graham mellett Rita Ora és Alok is Szegeden zárja a fesztiválnyarat. A friss hír már sorol néhányat a hazai nagy kedvencek első neveiből is, akik augusztus 23-26 között lépnek fel Szegeden. Idén január végén […]

Szeged, időjárás, tél, tavasz, liget, kirándulás, séta, napsütés, rajzol

Az idei tél volt a legmelegebb Szegeden a mérések, azaz 1901 óta

A mögöttünk hagyott tél az átlagosnál jóval melegebb volt, az évszak összes csapadék mennyisége nagyjából megfelelt az átlagosnak – írta közösségi oldalán a dél-alföldi időjárás kedvelő Tóth Béla. Január volt a legmelegebb, február a leghidegebb, december a legcsapadékosabb és február a legszárazabb téli hónapunk az idei télen. Az elmúlt 120 év legmelegebb tele mellett példátlan […]

ősz, időjárás, Szeged, Dóm tér

Változékony, enyhe idő várható a héten, többször lehet csapadék is Szegeden

Változékony idő várható a jövő héten, gyakran lesz borongós, felhős az ég, több hullámban kell csapadékra számítani, és sokfelé lehet élénk, olykor erős a szél. A hét során emelkedik a legmagasabb nappali hőmérséklet, a hét végén akár 17 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

Tesco, műanyag, zacskó, tasak, megszűnik, ingyenes, környezetvédelem, kereskedelem

A Tesco sem ad már eldobható műanyag zacskót a zöldségekhez, gyümölcsökhöz

Megszünteti a Tesco a zöldség-gyümölcs-osztályon eddig ingyenesen elérhető, eldobható műanyag zacskók használatát. Az üzletekben ezentúl többször is használható, biológiailag lebomló zacskó vagy ún. újrazsák lesz kapható a korábbi könnyű hordtasakok kiváltására.

Szeged, rakpart, áradás, Tisza, víz, hajléktalan

Az áradó Tisza lakoltatta ki a szegedi hajléktalant

Az áradó Tisza elöntötte a szeged Huszár Mátyás rakpart felüljárója alatt élő hajléktalan otthonát. Nehéz szöveget írni ezekhez a fotókhoz, ahhoz meg nem is sikerült, amikor a legutóbbi karácsonykor még fenyőfát is állított – ahogy az rendes otthonban, családban szokás. Ehhez Bakos Andris, régi délmagyaros kollégám kellene, ő egy szép tárcában biztosan megríkatná az olvasót. […]