Szegedi Tudományegyetem

2022-ben is nőtt a felvett hallgatók száma a Szegedi Tudományegyetemen

Növelte hallgatói létszámát a Szegedi Tudományegyetem a 2022-es központi felvételi eljárásban – az intézmény 6074 új hallgatót vett fel, így a soron következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók folyamatban lévő felvételi eljárásának lezárását követően, idén is több mint 8000 új diák kezdheti meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n.

Szijjártó: 400 milliárd forintos gigaberuházás keretében új gyártósorokat telepít Kecskemétre a Mercedes

Az idei év eddig bejelentett legnagyobb beruházása keretében a Mercedes 400 milliárd forint értékben új gyártósorokkal bővíti magyarországi összeszerelő és karosszéria üzemét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kecskeméten.

tram-train

Augusztus elsejétől jár sűrűbben és lesz fizetős a tram-train

Augusztus elsejétől félóránként jár a tram-train Hódmezővásárhely és Szeged között, ekkortól fizetőssé is válik a szolgáltatás – jelentette be Lázár János a Rádió 7 csütörtöki Közös Nevező című műsorában. A beruházásért felelős kormánybiztos hozzátette: a tarifákat úgy határozták meg, hogy olcsóbb legyen a vasútvillamos, mint a Volánbusz. – Az elkövetkezendő napokban az üzemeltető MÁV-START részletes […]