Szezonnyitó Sziksóson

Retro Strand Party lesz Sziksósfürdőn szombaton

Egész napos nyári családi programmal várja a kikapcsolódni vágyókat szombaton szegedi Sziksósfürdő Strand és Kemping, a kaput 11 órakor nyitják. A szervezőknek az időjárás-felelőssel is sikerült egyeztetni, gyönyörű strandidőt időt ígérnek a hétvégére, így igazán emlékezetes lehet majd a helyi retro strand party.  A délelőtti kapunyitás után egymás után lép a színpadra a Csiga Duó, […]

Végzős fogorvosok a szökőkútban.

Idén is megfürödtek a végzős fogorvosok Szegeden

Régi hagyomány már a Szegedi Tudományegyetemen, hogy a végzős orvostanhallgatók az államvizsga után megfürdenek a Dugonics téri szökőkútban. Csütörtök délután is így történt, megvárták a legutolsó vizsgázót is, és valamivel 5 óra után merítkeztek meg a fiatalok. Információim szerint ez csak Szegeden szokás, itt is csak az orvosoknál. Lányos apaként tavaly én is érintett voltam […]

A 10 legsikeresebb csapat jutott ki

Két szegedi startup is kijutott a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményére Torontóba

Összesen tíz magyar startup vesz részt a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén Torontóban a Collision konferencián. A szegedi tudásipar jelentőségét mutatja, hogy két szegedi cég is meghívást kapott a rendezvényre.

Röszkei autópálya határátkelő

Erős forgalom várható a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken

A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június második felétől erős forgalom várható a Csongrád-Csanád megyei határátkelőhelyeken – közölte a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti szolgálatának vezetője csütörtökön Röszkén.

Közkedvelt gyógynövény a levendula

Levendula és rózsa napokat rendeznek a hétvégén Szegeden a füvészkertben

A virágzó rózsák és levendulák mellett családi programokkal, színvonalas koncertekkel, színházi és tánc produkciókkal, ismeretterjesztő, egészségmegőrző előadásokkal várják a látogatókat a hétvégén a levendula és rózsa napokon Szegeden az egyetemi füvészkertben.