QS rangsor – Debrecen az élmezőnyben

Egyetem

Az előkelő 25. helyre rangsorolta a Debreceni Egyetemet az európai és közép-ázsiai nemzetközi mezőnyben a QS University Rankings.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A listát a Budapesten december 17-én rendezett QS University Rankings: EECA 2014 című konferencián hozták nyilvánosságra.

A rangsorolásból az is kiderül, hogy a magyar felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb külföldi hallgató, valamint az itt oktatók-kutatók cikkeinek idézettsége a legmagasabb.

– Az egyetemek már nem csak országosan versenyeznek, elérik a világot, innovációkat hoznak létre és úgy reklámozzák egyedi erősségeiket, mint soha azelőtt. A QS a rangsor elkészítésével megjelenési lehetőséget biztosít az intézményeknek, a továbbtanulás előtt állóknak pedig módot ad arra, hogy felvételi előtt összehasonlíthassák a felsőoktatási intézményeket – nyilatkozta Ben Sowter, a QS kutatások vezetője.

Az első helyre a Moszkvai Állami Egyetem került, a második helyet megosztva foglalja el a prágai Károly Egyetem és az orosz Novosibirsk Állami Egyetem, őket pedig a Varsói Egyetem követi. Nem meglepő módon a rangsorolásban az orosz egyetemek (26), valamint a BRICS (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-afrikai Köztársaság) országok egyetemei dominálnak. Emellett 10-10 cseh és török egyetem, 9 lengyel és 8 kazahsztáni felsőoktatási intézmény mellett Magyarország is jelentősen képviseltette magát, ugyanis hat magyar egyetem is bekerült a rangsorba. Az első huszonöt között az ELTE a 15., a Szegedi Tudományegyetem a 22., a BME a 24. és a Debreceni Egyetem a 25. helyet foglalja el. A Corvinus a 42. pozícióba került, míg a Pécsi Tudományegyetem az 51-60. kategóriában található.

unideb.hu