Súlyosításért fellebbezett az ügyészség a tescós rablás ügyében

Ország

Súlyosításért fellebbezett az ügyészség az úgynevezett tescós rablás miatt indult bűnügyben – tájékoztatta Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség főügyésze pénteken az MTI-t.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Fővárosi Törvényszék a szerdán kihirdetett ítéletével hat vádlottból négynél minősített – életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető – emberölésben és más kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményekben állapított meg bűnösséget, míg a kalocsai házaspár sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatti vád alól valamennyi vádlottat felmentette.

A bíróság a hat vádlott közül egyet minden ellene emelt vád alól felmentett.

A hatályon kívül helyezés folytán megismételt elsőfokú bírósági eljárásban a bíróság a korábbi elsőfokú ítélettől eltérően a budaörsi Tescónál történt bűncselekményt nem rablásként és testi sértésként, hanem a váddal egyezően nyereségvágyból, több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette kísérletének minősítette.

Emellett négy vádlottnál lőfegyverrel visszaélés bűntette, robbanóanyaggal visszaélés bűntette, két vádlottnál továbbá fegyvercsempészet bűntette miatt is megállapította a bűnösségüket, azonban a korábbi elsőfokú ítélettel szemben csak egy vádlottat ítélt életfogytig tartó szabadságvesztésre – emelték ki.

A megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítélettel szemben a vádképviseletet ellátó ügyész a tárgyaláson fellebbezést jelentett be valamennyi vádlott terhére. A felmentések miatt a vádlottak bűnösségének megállapításáért, négy vádlottnál a kiszabott büntetés súlyosításáért, életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett. Három vádlott esetében – köztük az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt vádlottnál – a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből történő kizárás megállapításáért, míg a teljes felmentéssel érintett vádlottnál a bűnösség megállapításáért és vele szemben büntetés kiszabásáért nyújtott be fellebbezést – olvasható az ügyészségi közleményben.

A másfél évtizeddel ezelőtti bűncselekmény-sorozatról körülbelül öt éve már született elsőfokú, nem jogerős ítélet. Akkor a törvényszék hét vádlott közül hármat ítélt életfogytiglanra, egyet közülük ténylegesre.

Azt a döntést azonban a tábla másodfokon megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte, s új bizonyítást rendelt el. A megismételt eljárásban korábban az ügyész 5 életfogytiglani büntetést indítványozott.