Bővebb utastájékoztatást kapnak a vasútvillamos utasai, a tram-train járműveken elérhetőek a valós idejű átszállási adatok a fedélzeti monitorokon – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A Technológiai és Ipari Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára hozzátette, így az utasok is könnyebben megtervezhetik átszállásukat a helyi közlekedési eszközökre: villamosra, trolira, buszra Szegeden, illetve Hódmezővásárhelyen a buszokra.
Hangsúlyozta, tram-train innovatív és hatékony közlekedési eszköz, mivel a városi villamoshálózatokat kapcsolja össze nagyvasúton, éppen ott tud “hatékony fegyver” lenni a közösségi közlekedés oldalán az egyéni autós közlekedéssel szemben, ahol arra nagy szükség van: az elővárosi közlekedésben, hiszen a megspórolt egy vagy több átszállás sok utas esetében teszi versenyképessé a vasútvillamost a közúttal.
– Magyarország élen jár ennek a korszerű technológiának az alkalmazásában, a Szeged és Hódmezővásárhely között járó vasútvillamos az első modern tram-train üzem a német nyelvterülettől keletre
– mondta a szakember, hozzátéve, furcsa kettősség van a tram-train megítélésében.
Budapestre vagy az ország távolabbi részeire elsősorban a technikai problémák, nehézségek híre jut el, ezért sokan ebből ítélnek. Valóban voltak problémák, ezt szerinte is kár lenne tagadni, de aki figyelemmel kíséri a híreket, láthatja, ahogy ezek fokozatosan megoldódnak. A két Csongrád–Csanád megyei városban és környékükön viszont a helyiek pontosan értik, hogy mi a jelentősége a vasútvillamosnak, mire való, és arra miért jobb, mint a busz.
– Nemrég személyesen is tapasztaltam ezt, és ami még fontosabb, hogy sokan használják is – zárta a bejegyzését közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A nyitókép forrása: Vitézy Dávid közösségi oldala