A dél-koreai Ulszan Hyundai csapatába igazolt Ádám Martin, a labdarúgó OTP Bank Liga előző szezonjának gólkirálya. A forráskúti focista Szegeden született, évekig Bordányban, majd két évig a napfény városában is focizott – márciusban kapott meghívót a magyar válogatottba.
Eddigi klubja, a Paksi FC a honlapján emlékeztet, hogy a támadó 2020 nyarán érkezett Kaposvárról, első szezonjában nyolc gólt szerzett, majd a 2021/22-es idényben már 32 meccsen 31-szer volt eredményes, ráadásul mind a 11 ellenfélnek betalált. Remek teljesítményének köszönhetően a nemzeti együttesbe is behívót kapott.
– Nagyon sokat köszönhetek Paksnak, a legjobb döntés volt karrierem során, hogy két éve ide igazoltam. Egy ilyen tavalyi szezon után azonban jött egy olyan szakmai lehetőség, amivel ilyenkor élni kell. Kiváló bajnokság jó csapatánál próbálhatok tovább fejlődni, de mindig meleg szívvel fogok visszagondolni Paksra. Mindent hálásan köszönök a klub valamennyi munkatársának és a szurkolóknak egyaránt – fogalmazott az MTI-nek a 27 éves labdarúgó.

Papp Gábor, a játékos ügynöke az M1 aktuális csatornának hétfőn elmondta: Európából olyan írásos ajánlat nem érkezett a futballistáért, amely mind szakmailag, mind anyagilag versenyezni tudott volna a dél-koreaiak ajánlatával. – Az Ulszan Dél-Koreán belül az egyik legerősebb klub, minden évben dobogón van. Ha minden jól megy, idén is bajnoki címmel zárja a szezont, ebben már próbál nekik segíteni Martin i – fogalmazott Papp Gábor, hozzátéve, hogy egyelőre még intézik a vízumot Ádámnak, aki a tervek szerint a hét végén, vagy a jövő hét elején utazik majd a Távol-Keletre.
A cél az, hogy a csatár stabil kezdő legyen új csapatában, és a bajnoki cím megszerzése után az ázsiai Bajnokok Ligájában is jól teljesítsen
– hangsúlyozta a menedzser. Papp Gábor kiemelte, hogy a dél-koreai gyors, fizikális bajnokság, csupa olyan képességet igényel, amelyben Martinnak fejlődnie kell ahhoz, hogy még többet játszhasson a válogatottban – ez volt a fő szempont a klubválasztásnál.

A játékosügynök az üzlet anyagi részleteit nem közölte, mint ahogy azt sem, hogy a sportoló mennyi időre írt alá. Annyit azonban megjegyzett, hogy ha a futballista egy naptári éven belül 15-20 gólt tudna szerezni a dél-koreai élvonalban, az szerinte jövő ilyenkor lehetőséget teremtene számára egy újabb szintlépésre.
A dél-koreai bajnokságban listavezető Ulszannak már van egy magyar játékosa a korábbi zalaegerszegi Koszta Márk személyében.
– Kezdjük a legfontosabbal: ha Martin rendszeresen játszik az Ulszan Hyundaiban és jó teljesítményt nyújt, továbbra is számíthat a meghívóra – szögezte le a Nemzeti Sport érdeklődésére Marco Rossi. – Nyilván jobb lett volna, ha egy olyan, az NB I-nél szintén erősebb bajnokságban folytatja, amely Európában van, de még véletlenül sem gondolom visszalépésnek az ázsiai szerződését, sőt, szerintem egy lépést tett előre. A dél-koreai bajnokság elég erős, a tempó és a színvonal magas, jó játékosok futballoznak ott. Martin a listavezetőhöz igazol, olyan csapathoz, amely a meccsein dominál, folyamatosan támad – ez kedvezhet neki. Ismerve az ázsiai labdarúgást, jó fizikai állapotra lesz szüksége, hogy megállja a helyét, de már ezen a téren sem féltem – nyilatkozta a szövetségi kapitány
A játékoskorában – többek között – Németországban és Mexikóban is futballozó olasz szakember szerint Ádám Martin jókor állt légiósnak.