Olasz Anna és a váltó

Olasz Anna ezüstérmes a magyar váltóval a nyíltvízi úszók csapaversenyében

Európa Helyi hírek Ország Sport

A magyar váltó ezüstérmet nyert a nyíltvízi úszók csapatversenyében a római Európa-bajnokság vasárnapi zárónapján. A Rohács Réka, Olasz Anna, Betlehem Dávid, Rasovszky Kristóf összeállítású négyest csak a házigazda olaszok előzték meg. Olasz Anna “brutális” úszása bizonyult a siker egyik kulcsának – ez volt a szakág egyetlen magyar érme a kontinensviadalon!

A váltóversenyben mindössze öt nemzet indult, ugyanakkor a világbajnokság első négy helyezettje, a Lupa-tavon győztes németek – igaz, az olimpiai bajnok Florian Wellbrock nélkül -, a hazai közönség előtt második magyarok, a bronzérmes olaszok és a negyedik franciák ott voltak, a mezőny a spanyolokkal egészült ki. A hullámok hasonló erősségűek voltak, mint egy nappal korábban, a rajt pedig nagyjából 20 percet csúszott, mert a célhoz kijelölt versenybírókat csak komoly nehézségek árán tudták a helyükre szállítani.

A magyarok közül elsőként Rohács ugrott vízbe, és utolsóként, elég nagy hátrányban tudott csak váltani Olasszal, aki egy kötélben kapaszkodva várta a “pacsit”. A szegediek versenyzője bő tíz másodperces hátrányt dolgozott le, de így is utolsóként váltott Betlehemmel. A 10 kilométeres viadal első nyolc kilométerén hatalmas iramot diktáló 18 éves versenyző ezúttal is remekül úszott, az olaszok olimpiai és világbajnok sztárjával, Gregorio Paltrinierivel együtt elléptek a többiektől.

A döntés így a 10 kilométeren győztes Domencio Acerenzára és Rasovszkyra maradt: az olimpiai ezüstérmes magyar egy darabig az olasz lábvízén tempózott, majd nagyjából 600 méterrel a cél előtt az élre állt. Acerenza azonban nem szakadt le, sőt az utolsó 200 méterre még egy fokozattal feljebb tudott kapcsolni s végül magabiztosan diadalmaskodott.

Olasz Ana az MTI felvetésére megerősítette, egy ideig az egyik kísérőhajó vízén kellett tempózni, mert a szervezők nem figyeltek: – Ez a sokadik bírói hiba volt ezen a héten. Próbáltam ráúszni az előttem lévő négyes bolyra egy sokkal rövidebb íven, de a hajónak sok volt, hogy öt emberre figyeljen, így egyszerűen beállt elém, úgy kellett kiabálnom nekik – mondta a szegedi úszó. Megjegyezte, az egész Eb szervezése “komédia, a vicc kategóriába tartozik”, az úszóktól pedig óriási dolog, hogy egyáltalán végig tudták csinálni a kontinensviadalt. Betlehem Dávid először Olasz Anna előtt hajtott fejet:

Amit művelt, az fantasztikus volt. Nekem Gregoriót először utol kellett érnem, ez nagyon fájt a testemnek, de utána már jól ment, még hajrázni is tudtam egy kicsit – mondta.

Rasovszky Kristóf szerint is Olasz Anna “brutális” úszása volt a siker egyik kulcsa, mert azzal, hogy ledolgozta a tíz másodperces hátrányt, újra “bent voltak” a versenyben. – Jó lett volna aranyat nyerni, de ennek talán nem most volt itt az ideje. Mindent megtettem a hajrában, mentem, hogy most vagy soha, de a végén még neki is volt tartaléka – utalt olasz riválisára Rasovszky.

Mint ismert, egy nappal korábban hatodik lett Olasz Anna a nyíltvízi úszók 10 kilométeres versenyén.