Elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató

Ország Party Zone

A orosz-ukrán háború miatt elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első.

A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad – jelezték.

“Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is” – fogalmaztak.

Úgy folytatták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent.

Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is – tették hozzá.