Szerdán megnyitotta kapuit az idén 55 éves Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), ahol mások mellett Timmy Trumpet, Lukas Graham, Rita Ora és Alok is fellép.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A SZIN négy napon át, augusztus 26-ig tart az újszegedi Partfürdő területén. Tíz zenei színpadon, mintegy 215 előadó lép fel, valamint a fesztivál Civil Falujában 45 civil szervezet mutatja be tevékenységét, tart ismeretterjesztő előadásokat – közölte Kolonics Erika, a fesztivál igazgatója az MTI-vel.
Az igazgató kiemelte, rekordszámú résztvevőt várnak az idei fesztiválra, mivel csaknem 12 ezer bérletet értékesítettek, és soha nem volt még korábban, hogy a nyitónap előtt eladják azokat. A bérleteken kívül napijegyekkel is be lehet jutni, de a pénteki jegyek már elfogytak.
A nemzetközi sztárok mellett a magyar könnyűzenei előadók színe-java is fellép: mások mellett Majka, Azahriah, a Halott Pénz, Krúbi, a Carson Coma, a Quimby, a Wellhello, az Ivan & The Parazol, a Margaret Island, a Bohemian Betyars, Ganxsta Zolee és a Kartel, a Budapest Bár, a Bëlga, Dzsúdló, Beton.Hofi, Lil Frakk x 6363, Pogány Induló x Ótvar Pestis, de fellép a Parno Graszt, a Söndörgő és Szabó Balázs Bandája is.
A fesztiválon újdonságnak számít a vándor vurstli, amellyel a szervezők a hajdani nagyvárosok forgatagának hangulatát szeretnék felidézni vásári játékokkal, mutatványokkal, céllövöldével, jósokkal és még sok érdekességgel – részletezte Kolonics Erika.
A Szegedi Ifjúsági Napok a legnagyobb múltú hazai fesztivál, története 55 évvel ezelőtt 1968-ban indult, és három korszakra osztható. Az első a Kommunista Ifjúsági Szövetség, az MSZMP ifjúsági szervezete alatt működött 1989-ig. A rendszerváltás azonban elsodorta a KISZ-t, vele együtt az ifjúsági rendezvényeket is. A második korszakában a SZIN-t Szurdi Zsolt, a szegedi Rock Klub egykori vezetője karolta fel, és próbálta életben tartani különböző helyszíneken, mintegy tíz évig, de támogatás hiányában a szervezők a végén már képtelenek voltak megrendezni az eseményt. Harmadik szakasza 2002-ben kezdődött, amikor a városvezetés felélesztette a fesztivált, amely helyszíne a Partfürdő lett. A hazai zenekarok már számoltak a szegedi bulival, majd lassan felfedezték azt a nemzetközi fellépők is.
Szerdai izgalmasabb programválaszték:
-
Borsodi Nagyszínpad4S Street1 7:15-18:15VALMAR 18:45-20:00Quimby 20:30-22:00Alok 22:30-0:00
-
bp NagyszínpadStreet Sixteen 16:15-17:15Roma Soul 17:45-18:45Curtis 19:15-20:30Follow The Flow 21:00-22:15Punnany Massif 22:45-00.00
-
CIB ArénaHűvös 17:00-18:00Kiss Kevin 18:30-19:00Lil Frakk x 6363 19:30-20:30Ganxsta Zolee és a Kartel 21:00-22:00OTL – ekhoe x Gyuris 22:30-0:00WellDan 00:30-01:30Regán Lili 01:30-02:30Lennard btb Joerjunior 02:30-04:30Welldan 04:30-05:00
-
SZTE SzínpadMó Mantis 16:00-16:45Sisi 17:15-18:15Analog Balaton 18:45-19:45Blahalouisiana 20:15-21:30Budapest Bár 22:00-23:15Bëlga 23:45-01:00
-
Fonó SzínpadFejnélküli Lovas 16:45-17:30Kacaj – Hangfoglaló program 18:00-19:00Flóra és a Blues 4 You Band 19:30-20:30Balkan Union 21:00-22:00Zűrös Banda 22:30-23:30Szélműves táncház a Tiszavirág Néptáncegyüttessel 00:00-02:00
-
Ballantine’s Wild StageHory 18:00-0:00Scaby 00:00-01:00Adam Ajkay 01:00-03:00Bréda Bia 03:00-05:00
-
Borsodi MalátabárJuhász Laci – Zúzunk az éjszakában 00:00-04:00
-
SZIN+ Garden StégOláh Dorottya 18:00-19.00Saya Noé 19:30-21:00Docpiano Band 21:30-23:00
-
Burn Energy Beach BarBeach party & vízijátékok 13:00-14:30Játék: Keresd a hostess-t! 14:30-17:00Közönségtalálkozó: Lady Szomjas 17:00-19.00Molnár Bé 23:00-04:00Richie 19:00 – 23:00
-
Kinley Music BarDj Kő 17:00-19:00Art Fader 19:00-21:00Viktor Kiss 21:00-23:00Peterslounge & Jod4 23:00-04:00
Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal munkatársai is várják a fesztiválozókat a SZIN-en
Ingyenes éjszakai járatokat indít az SZKT a Szegedi Ifjúsági Napok alatt
(MTI)