A Holland Nagykövetség támogatásával folyó program célja egy biztonságos, befogadó, egymást támogató és egymás számára védőhálót nyújtó, új női közösség létrehozása a városban.
A szervező a Jól-Lét Alapítvány, a vezetője, Keveházi Katalin szerint sok és sokféle női szervezet működik Magyarországon, de mindegyik a külön saját területén, és a maga témakörében dolgozik. Ezért szükséges egy átfogó, a női igényeket és a női érdeket feltáró és képviselő civil közösség létrehozása, mert a női érdekek érvényesítése még nagyon kezdetlegesen működik a magyar társadalomban. Szeretnék a különleges helyzetben lévő nők csoportjait is elérni, és újabb női közösség alakulását elősegíteni. A másik, távlati céljuk az, hogy a döntéshozatalban a jelenleginél sokkal magasabb szinten vehessenek részt a nők.
Keveházi Katalin a Szegedi Nap kérdésére elmondta, hogy az országban először Szegeden indul a kezdeményezésük, mert a város nyitott szellemű, és itt sokszínű, más működő közösségeket érhetnek el. A tervek szerint a tapasztalatok alapján más városokban is tartanak majd fórumokat, előadásokat.
Az első alkalommal Zorigt Burtejin társadalmi nemekkel foglalkozó szakértő, kutató, az ELTE politológusa tartott előadást. Bemutatta a női mozgalmak történetét, beszélt a női jogokról, majd kötetlen beszélgetésben vettek részt a jelenlévők.
Szegeden Hajnal Edina aktivista a szervező, a tervek szerint az idén még öt találkozót tartanak, ezekről az esemény Facebook-oldalán lehet tájékozódni. A részvétel ingyenes, helyszíne a Motiváció Közösségi Tér.
Fotó: Frank Yvette – Szegedi Nap