Szeged polgármestere is részt vett a Puskás Arénában rendezett átadóünnepségen, ahol Vang Csuanfu, a BYD elnök-vezérigazgató köszöntötte az első tíz magyarországi BYD tulajdonosát.
A szegedi önkormányzat tájékoztatása szerint Botka László a ceremónia előtt a Külgazdasági és Külügyminisztériumban megbeszéléseket folytatott a BYD felsővezetésével.
“Arról tudtam beszámolni Vang Csuanfunak, hogy jól állunk. Szeged azt vállalta, hogy három ütemben adja át a 300 hektáros Szeged Ipari Parkot. Az első 150 hektárt március végéig, a második ütemet szeptember végéig, a teljes területet pedig az év végéig. Vállaltuk a teljes lőszermentesítést, ez lényegében elkészült. Vállaltuk azt, hogy a teljes régészeti munkát elvégezzük, ennek a közepénél tartunk, és vállaltuk azt, hogy egy nagyfeszültségű távvezetéket arrébb helyezünk, ennek is a tervezése megkezdődött. A BYD biztosított bennünket arról, hogy a világcég a legmodernebb technológiáját fogja Szegedre hozni. Ez azt is jelenti, hogy mostani bemutatón látott BYD-modellek mellett, azaz a Dolphin, az Atto 3, a Seal és a Seal U mellett, a fejlesztett, még tervezés alatt álló vadonatúj modelleket is Szegeden gyártja majd a BYD”
– számolt be Botka László.
A külügyminisztériumi tárgyalások után a Puskás Arénában ünnepélyesen átadták ez első tíz BYD-ot, az autókat Vang Csuanfu, a BYD elnök-vezérigazgatója jelenlétében vették át a tulajdonosok.
Bővebb információ itt: