Magyar Péter, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter volt férje ma hivatalos Facebook oldalán és Youtube csatornáján tette közzé azt a bizonyítékot, amelyek az évek óta húzódó, Völner-Schadl-ügy kapcsán most fordulatot hozhatnak. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség Magyar Pétert második alkalommal a mai napon tanúkét hallgatja ki az ügyben, ahol a közösségi felületein közzétett bizonyítékot bemutatja.
Magyar Péter – Varga Judit lemondott igazságügyi miniszter volt férje – korábban a médiában jelezte, hogy “hivatali vesztegetésről és annak feljelentése elmulasztásáról van tudomása”. Az ügy kapcsán – amelyről kiderült, hogy ez a Völner-Schadl-ügy – több magánszemély is feljelentést tett, amelynek nyomán a Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozást rendelt el, és az eljárás keretében 2024. március 20-án meghallgatta tanúként Magyar Pétert, aki a sajtóban korábban jelezte, hogy az általa tudottakat a nyomozó ügyészséggel kívánja megosztani.
Bizonyítékok
Magyar Péter múlt szerdán élőben közvetítette hivatalos Facebook oldalán, ahogy bevonul a Fővárosi Nyomozó Ügyészségre, közben biztosította a jelen lévő sajtósokat, hogy a meghallgatás után beszámol a részletekről.
Négy órával később Magyar Péter ugyanezen a platformon, élő adásban osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat a meghallgatásáról.
Jelezte: március 26-án folytatódik a meghallgatása és a bizonyítékok átadására is sor kerül. Kiemelte ezek a bizonyítékok igazolják azt a három állítást, amit az elmúlt évek egyik legsúlyosabb korrupciós ügyével összefüggésben tett. Magyar azt állította, hangfelvételekkel tudja alátámasztani, hogy:
-
-
- Schadl György, a végrehajtók volt elnöke „Rogán Antal propagandaminiszter embere volt.”
- A Schadl és Völner Pál igazságügyi államtitkár elleni nyomozás lezárulta, illetve a végrehajtói kar elnökének meggyanúsítása és őrizetbe vétele előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy nyomozás és titkos megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták a később ugyancsak meggyanúsított, majd megvádolt Völner Pált.
- Rogán Antal és/vagy az emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták az ügyészségi iratokat: kihúztak belőle részeket, vagy megmásítottak benne dolgokat – összegezte a 24.hu.
-
Majd két nappal ezelőtt, hivatalos Facebook oldalán egy posztban ismertette:
„Március 26-án 9.00 órakor, mielőtt belépek az ügyészség épületébe, közzéteszem a Youtube csatornámon és itt is azt a felvételt, ami bizonyítja az állításaimat” – áll a posztban.
Hozzátette: ezután sem a kormány, sem a legfőbb ügyész nem tehet mást, mint hogy benyújtja a lemondását. Hogy ezt megteszik-e, az nyilván az ő döntésük. Ha igen, akkor még marad esély arra, hogy a Fidesz becsületes része átmentsen valamit későbbre a polgári Magyarország ideájából. Ha nem, akkor azt teszik a jobboldallal, amit anno az öszödi beszéd után Gyurcsány Ferenc tett a saját pártjával.
2024. március 25-én, azaz egy nappal a meghallgatása előtt egy újabb bejegyzésben közölte:
„Ma 18 óra 30 perckor közzéteszek a Facebook oldalamon és Youtube csatornámon egy interjút, amelyben elmagyarázom az állításaimat alátámasztó hangfelvétel keletkezésének és nyilvánosságra hozatalának okát és körülményeit” – írta bejegyzésében.
Az interjú
A Gulyás Balázzsal készült interjú itt tekinthető meg:
A hangfelvétel
A Magyar Péter által 2024. március 26-án közzétett hangfelvétel itt hallgatható meg:
Ki az Magyar Péter?
Magyar Péter 2024. február 10-én, Novák Katalin köztársasági elnök lemondása és volt feleségének, Varga Juditnak, az egykori igazságügyi miniszternek a közélettől való visszavonulása nyomán nagy visszhangot kapó nyilatkozatban mondott le minden állami tisztségéről, állami vállalatokban posztjairól tiltakozásul Novák Katalin kegyelmezési ügyének kezelése, név szerint Rogán Antal tevékenysége miatt:
„Egy percig sem akarok olyan rendszer részese lenni, amelyben az igazi felelősök nők szoknyája mögé bújnak, ahol Tónik, Ádámok és Barbarák vígan röhöghetnek a markukba, miközben gondolkodás nélkül feláldozzák azokat, akik ellentétben velük, soha nem a saját anyagi érdekeikért, hanem a hazájuk érdekében és a honfitársaikért dolgoztak” – posztolta akkor az ügy kapcsán Facebook oldalára.
Ezt követően interjút adott a Partizán című, Youtube-on futó műsornak, ahol személyes tapasztalatok és élmények alapján számolt be a rezsimmel kapcsolatos aggályairól és súlyos visszaélésekről. A videót egy nap alatt egymillióan látták. Ez ide kattintva tekinthető meg.
Majd bő egy hónappal később, miután már több nagyinterjút is adott a kegyelmi ügy kapcsán, március 15-én hirdetett zászlóbontást új politikai mozgalmának az Andrássy útra, ahol többek között a NER által mesterségesen megosztott társadalomról, a valójában vagyoni hasznot leső, teljes mértében a kormány által irányított ellenzéki pártokról, valamint az ország vagyonának jelentős részének fideszes alapítványokba való kiszervezéséről beszélt. Zárásként bejelentette, hogy új, megkerülhetetlen és megvásárolhatatlan politikai erőt hoz létre, melynek 12 pontos programját felolvasta. A 2024. március 13-án még meg nem alakult pártot már 13%-ra mérték, a zászlóbontáson előzetes mérések alapján több, mint ötvenezren vettek részt.
(MTI, 24.hu, wikipedia.org, Magyar Péter hivatalos Facebook oldala)
Fotó: MTI/Balogh Zoltán