A nyári betakarítási munkák miatt több mezőgazdasági vontató, lassú jármű és önjáró munkagép vesz részt a közúti forgalomban, melyek jelenléte fokozott baleseti kockázatot jelent. Ebben az időszakban a munkálatokhoz használt járműveket érintő közlekedési balesetek leggyakrabban a kanyarodási és az elsőbbségi szabályok megsértése, és a megfelelő világítás hiánya miatt következnek be. Közlekedjünk figyelmesebben, ezt kéri a rendőrség.
A Csongrád-Csanád vármegyei Rendőr-főkapitányság a következőkre hívja fel a munkagéppel közlekedők figyelmét:
- A gépvezető az úthasználat megkezdése előtt tájékozódjon az útvonalra vonatkozó forgalmi rendről és az aktuális korlátozásokról.
- Fontos, hogy a vezető, mielőtt a géppel a telephelyről elindul, köteles a kormányberendezést, fékberendezést, a légféket, a gumiabroncsokat, és a kötelezően előírt világító és fényjelző berendezések működését ellenőrizni, és ennek teljes körűen ki kell terjednie a pótkocsira, illetve a további vontatmányokra is.
- Földútról szilárd útra történő felhajtás előtt a járműre tapadt sarat el kell távolítani, hogy az ne szennyezze be az utat.
- A rakományt úgy kell elhelyezni, hogy az a vezetőt ne zavarja a szabad kilátásban és a forgalomban résztvevő többi közlekedőt ne veszélyeztesse.
- Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a rakomány rögzítésére, letakarására és a közútra történő felhajtás előtt az adapterek leszerelésére is.
- A gépek méretéből és sebességéből adódóan a legveszélyesebb manőver az irányváltoztatás, ezért a közútra történő fel- és lekanyarodást kiemelt körültekintéssel kell végrehajtani.
Az autóval közlekedőknek pedig a következőt tanácsolják:
A munkagépek kevésbé dinamikusan tudnak közlekedni, látszólag lehet, hogy talán lassítják is a forgalmat, de a mezőgazdasági munkák elvégzése fontos élelmezési feladat, mely mindannyiunk érdeke, ezért egy kis megértésre, türelemre és az előzésnél fokozott körültekintésre hívja fel az autósok figyelmét a rendrőség.
(Csongrád-Csanád vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye)
Fotó: Frank Yvette