A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel.
Makula György ezredes, a BvOP kommunikációs főosztályának vezetője az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írta: a büntetés-végrehajtás dolgozói a fogvatartott gyógyszerellátását akarták elvégezni, amikor a rab minden előzmény nélkül először a szakápolót, majd a körletfelügyelőt arcon ütötte, és csak testi kényszer, illetve bilincs alkalmazásával tudták őt megfékezni.
Az ütéstől az ápolónő nyolc napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett, a körletfelügyelő és a fogvatartott nem sérült meg – emelte ki. Jelezte: a fogvatartott ellen feljelentést tett a Szegedi Fegyház és Börtön parancsnoka.
Makula György tájékoztatása szerint nem ritka, hogy a fogvatartottak rátámadnak munkatársaikra. Évente húsz-harminc esetben fordul elő, hogy a verbális agresszió mellett, valamilyen fizikai atrocitás éri a dolgozókat a fogvatartottak részéről.
Hozzátette: a büntetés-végrehajtási szervezet sok esetben kap kritikát amiatt, hogy mozgáskorlátozó eszközöket használnak egészségügyi intézményben vagy egy előállításnál. Azonban éppen a keddihez hasonló esetek bizonyítják, hogy szükség van azokra az óvintézkedésekre, amelyek maximálisan garantálják kollégáik és a büntetés-végrehajtási intézetek biztonságát.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette