Immár hagyomány, hogy szeptember első szombatján a Rákosi Vipera Védelmi Life Program több helyszínen tart bemutatót Magyarország egyik legveszélyeztetettebb hüllőfajával kapcsolatban, amelynek kipusztulástól való megmentése a hazai természetvédelem sikertörténete. Az egyik helyszín a Szegedi Vadaspark, ahol élőben is találkozhatnak az érdeklődök a viperával.
Felmerül a kérdés, hogy ki akarna önszántából találkozni egy mérges kígyóval? A program célja pont az, hogy eloszlassuk a viperákkal kapcsolatos félelmeket, és felhívjuk a figyelmet a védelmének szükségszerűségére.
Szeptember 7-én, szombaton 10.00 és 15.00 között várjuk a látogatókat az európai részlegünkön körbehaladó Medve-ösvény bejáratánál kialakított standon, ahol akár kígyót is lehet simogatni, igaz, ott nem viperát! A rákosi viperát viszont egész közelről is meg lehet majd figyelni 14.30-kor, a Sancer-tó melletti szabadtéri terráriumuknál, ahol a nyilvános éves vizsgálatukat Halpern Bálint, a Rákosivipera-védelmi Központ szakembere tartja.
Magyarországon két mérges kígyó faj él, ezek közül a keresztes vipera az, amelynek mérge veszélyes lehet az emberre, míg a rákosi viperáé nem. Ez utóbbi fajt a múlt században az intenzív mezőgazdálkodás, így az élőhelyeinek eltűnése és a félelemből adódó szándékos pusztítás a kihalás szélére sodorta, pedig a rákosi vipera is éppen olyan fontos része a hazai faunának, mint más, közismertebb és közkedveltebb állatfajok. A LIFE által támogatott rákosivipera-védelmi programnak köszönhetően ezek a kígyók megmenekültek a kipusztulástól, a Rákosivipera-védelmi Központban mesterséges körülmények között szaporított állatok visszatelepítésével, amely az hazai természetvédelem egyik legnagyobb sikere.
Szegeden immár 10 éve látható kültéri terráriumában a rákosi vipera, rajtunk kívül csak a budapesti és bécsi állatkertekben találkozhatnak velük a látogatók. A biztonságos és kényelmes, többek között földalatti búvóhellyel ellátott otthonukban szoktak áttelelni, ahol márciustól novemberig láthatók a felszínen.
(Szegedi Vadaspark)
Fotó: Szegedi Vadaspark