A kegyelmi ügybe belebukott, egykori köztársasági elnök, Novák Katalin még szeptember elején jelentette be az X nevezetű közösségi oldalon, hogy Stephen J. Shaw, angol demográfus-filmrendezővel közösen civil szervezetet alapított. Az X·Y Worldwide nevű szervezet célja, különböző stratégiák kidolgozása a csökkenő születésszám elleni küzdelemben – írja economx.hu. Novák Katalin közösségi oldalán most újabb posztot osztott meg, amelyen Elon Muskkal és Giorgia Melonival látható, akikkel ugyancsak együtt fog dolgozni.
A bejelentés utáni napokban a volt államfő posztjai megszaporodtak az X-en, innen derült ki például, hogy nemrég Dél-Koreába utazott, ahol a magyar családpolitika sikereiről tartott előadást, majd a szöuli parlamentben vendégeskedett, és a Hanyang Egyetemen is mondott egy beszédet.
És ugyancsak a közösségi oldaláról derült ki az is, hogy az Atlanti Tanács gáláján van, ahol a volt államfő Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel és Elon Musk technokrata dollármilliárdossal készített szelfit. Rövid, velős üzenettel tette közzé a képet – írja a blikk.hu.
„Csak a gyermekek menthetik meg a világot” – áll a bejegyzésében.
(economx.hu, blikk.hu)
Fotó: Novák Katalin közösségi oldala