2024. szeptember 25-én megnyílt Brzózka Marek kiállítása Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában. A szobrászművész elmondása szerint a kiállítás apropója az idő. Jelen esetben az az idő, amit a létezésben töltött 40. évforduló relevanciája jelent.
Brzózka Marek szerint ez a kerek szám egyfajta számadás, ami az alkotói gyakorlatban mustrát vagy próbatételt jelöl. A cél: végigtekinteni az alkotómunka szeletén és szembenézni az eredményekkel, kudarcokkal. Egy olyan fordulópont, horizont, ahol értékelni kell és új célokat kitűzni.
“A tanulóévek kihívásaiban és nehézségeiben, a pályakezdés és szárnybontás folyamatában, a felnőtt élet szerepvállalásaiban való küzdelem során a szobrászati alkotómunkám, kérdéseim és kutatásom merőben másfélék. Általában témakeresésemben ábrázolási problémák irányítanak. Azt kutatom a szobrászat eszközeivel, hogy hogyan érinthető meg jelentés az anyagon és a kompozíción keresztül, hogyan formálhatóak az anyagok és milyen jelentést hozhat létre az anyag absztrakciója, az ábrázolás a térrel alkotott kapcsolatban” – mondta a megnyitó kapcsán Brzózka Marek.
Hozzátette: a kiállításban ennek a folyamatnak, változásnak az eredményeit, stádiumait kívánja bemutatni, hogy a szobrászat nyelvén beszéljen magáról és eddig megtett utjáról.
A kiállítás 2024. november 16-ig tekinthető meg Szegeden, az Agórában.
Fotó: Frank Yvette