A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a férfivel szemben, aki elhagyatott tsz telepeken ültetett kannabiszt, majd el is adta azt.
A vádirat szerint a vádlott 2007 óta hobbiból termesztett saját célra kendert. A hódmezővásárhelyi férfi a növényeket a Tisza árterében, temetők mellett, elhagyatott tsz telepeken ültette el és gondozta, majd otthonába vitte és kiszárította. A vádlott kezdetben saját célra termesztette a kannabiszt, majd a későbbiekben értékesítette is azt. A rendőrség 2022. októberében tartott kutatást a férfi lakásában, ahol lefoglalt lábon álló növényeket, kiporciózott kannabiszt és 12 millió forint a kábítószer értékesítéséből származó készpénzt.
A főügyészség a vádemeléskor letartóztatásban levő vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével vádolja.
A vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.
(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)
Fotó: Frank Yvette