Marco Rossi szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott pénteki ellenfele, a holland csapat még erősebb is, mint a német, amelytől tanítványai szeptemberben 5-0-s vereséget szenvedtek a Nemzetek Ligájában.
“Az elmúlt két évben, 2022 szeptembere óta összesen négy meccset vesztettünk, azok közül az írországi számít kivételnek, mert saját rögzített helyzetünkből kaptuk a vereséget jelentő gólt, ennek ellenére végig mi diktáltunk. Az egy balszerencsés találkozó volt. A másik három kudarcból kettőt a németektől, egyet a svájciaktól szenvedtünk el, akik a világranglistán az első 15 között vannak. Hollandia a hetedik, azaz nem kell Einsteinnek lenni, hogy tudjuk, különösen nehéz összecsapás vár ránk. Elég megnézni, hol játszanak a futballistái, ez alapján Hollandia talán erősebb is, mint Németország” – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatóján a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető.
A 60 éves tréner kifejtette, arra számít, hogy a rivális dominálni fog, törekszik majd a labdabirtoklásra és diktálni fogja a ritmust.
“Nekünk tudnunk kell, mikor van esélyünk veszélyeztetni. Nem szabad az ő játékukat játszani, olyan párharcokat vállalni, amit ők erőltetnek. Jól kell védekezni, nem szabad teret engedni a középpályán. Amikor lehetőségünk lesz, gyorsan kell végigvinni a támadást” – beszélt a várakozásairól Rossi, aki fontosnak nevezte még a rögzített helyzetek kihasználását.
Rossi elárulta, Balogh Botond az utolsó bajnoki meccsén kapott egy rúgást, Telkiben pedig kiderült, hogy súlyosabb, mint amire számítottak, ezért eddig nem edzett. Csütörtökön ugyan már fog, de ugyanúgy külön, mint Sallai Roland.
A magyar válogatott kispadján 69. meccsével Sebes Gusztávot utolérő szakember az MTI érdeklődésére kifejtette, bár új szabályokat vezettek be a felkészülés során, mert a nyári Európa-bajnokság alatt sok időt töltöttek együtt, ezért a pontosság és a feszesség kicsit elveszett. Hozzátette, nem zárdához hasonlítható előírások ezek, csupán kis rendet szerettek volna bevezetni.
A korábbi csapatkapitány, Szalai Ádám visszatérésével kapcsolatban pedig úgy fogalmazott, eddig pozitív a benyomása. Új helyzet neki, vannak dinamikák, amit még meg kell értenie, de a futballistáknak és a szakmai stábnak is rendelkezésére áll.
Nagy Zsolt korábbi játékostársával kapcsolatban azt hangsúlyozta, ugyanazt a habitust hozza, mint futballistaként, odafigyel mindenre, motivál mindenkit. Személy szerint nagyra tartja és nagyon odafigyel rá, ahogy mindenki más is.
“Mindenre nagyon oda kell figyelni, mert ha mindenki a legjobbját nyújtja, akkor is nagyon nehéz mérkőzés lesz. Ha csapatként tudunk együttműködni, akkor talán jó eredményt tudunk elérni, ami ebben az esetben nem csak a győzelmet jelentené” – mondta a Puskás Akadémia játékosa, aki kiemelte, bebizonyították már, hogy élcsapat ellen is helyt tudnak állni, ha csapatként működnek.
Nagy Zsolt a végső helyezésről nem beszélt mondván, mindig a soron következő mérkőzés van fókuszban. Azt tartja fontosnak, hogy a meccs után egymás szemébe tudjanak nézni, egyénileg pedig tükörbe.
A telt házas Puskás Arénában a svájci Lukas Fähndrich sípjelére 20.45-kor kezdődik a találkozó, melyet a magyarok egy ponttal a sereghajtó pozícióból várnak.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Dibusz – Fiola, Orbán, Dárdai M. – Bolla, Schäfer, Nagy Á., Nagy Zs. – Csoboth, Szoboszlai – Varga B.
(MTI)
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert