Szeged, drónos felmérés, drón, konferencia, SZTE, Mérnöki Kar, egyetem, előadás

Logisztikai mérnöki mesterképzési szakkal újít az SZTE Mérnöki Kar

Egyetem

Már lehet jelentkezni a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának új mesterképzésére, a logisztikai mérnöki szakra. Főként műszaki, illetve agrár képzési területekről várják a továbbtanulni vágyókat. Az új szak megfelelő létszám esetén 2025 februárjában indul.

A Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara büszke széles alap- és mesterképzési kínálatára, melyet gyakorlatorientált duális és kooperatív képzésben is elvégezhetnek mérnökhallgatóik. Az intézmény mindig a piaci igényeknek megfelelően indít új specializációkat, szakmérnöki képzéseket, továbbképzéseket, illetve alap- és mesterképzési szakokat. Mindezeket nappali és levelező oktatási formában, duális és kooperatív képzés részeként is teljesíthetik a diákjaik.

A szegedi Mérnöki Kar legújabb képzése a logisztikai mérnöki mesterképzési szak, melyet a Miskolci Egyetem közreműködésével indít el a kar. A szemfülesek, illetve a továbbtanulás iránt érdeklődők már láthatták a Felvi.hu tájékoztatóján, hogy 2025 februárjában el is indul a mesterszak, amennyiben elegendő jelentkező gyűlik össze a Szegedi Tudományegyetemen első alkalommal meghirdetett képzésre.

– A logisztika a mindennapunk szerves részévé vált, hiszen a termékek mozgatása nélkül még az alapvető élelmiszereink sem jutnának el a boltokba. Elmondható tehát, hogy logisztika nélkül az életünk elképzelhetetlenné vált. E képzés indításával egyrészt a vállalati igényeknek is eleget teszünk, másrészt a műszaki menedzser alapszakon logisztika specializációt választó hallgatóinknak lehetőséget szeretnénk biztosítani az e területen szerzett ismereteik elmélyítésére. Csak néhány azon témák közül, melyekkel a szakot választók találkozhatnak: logisztikai folyamatok és raktározási rendszerek tervezése, Ipar 4.0 és logisztika kapcsolata, vállalati logisztikai rendszerek szimulációs vizsgálata, ellátási láncok tervezése és optimalizálása, recycling logisztikai rendszerek tervezése, illetve hulladékok és veszélyes anyagok logisztikája, továbbá intelligens anyagmozgató gépek és rendszerek – beszélt az új képzés céljairól Prof. Dr. Sárosi József, az SZTE Mérnöki Kar dékánja.

Prof. Dr. Sárosi József, az SZTE Mérnöki Kar dékánja. Fotó: SZTE/Kovács-Jerney Ádám
Prof. Dr. Sárosi József, az SZTE Mérnöki Kar dékánja

A logisztikai mérnöki MSc-re több műszaki, illetve agrár képzési területű, főként mérnöki alapképzési szakról lehet bejutni. Az ezzel kapcsolatos pontos tájékoztatás a Felvi.hu Táblázatok részének 3. számú mellékletében olvasható.

A gyakorlatorientált és hallgatóbarát oktatásban zajló mérnöki szakjait is ismételten meghirdette a szegedi felsőoktatási intézmény szakoktól függően nappali, illetve levelező tagozaton, állami ösztöndíjas és önköltséges formában. Az agrárképzések iránt érdeklődők élelmiszermérnöki, valamint élelmiszerbiztonsági és -minőségi mérnöki, a műszaki tudományok iránt érdeklődők gépészmérnöki, logisztikai mérnöki, mechatronikai mérnöki és műszaki menedzser mesterképzésekre jelentkezhetnek 2024. november 15-ig.

(SZTE)

Fotó: Frank Yvette, SZTE/Kovács-Jerney Ádám