Ahogyan arról a Szegedi Nap is beszámolt, világító füzérekkel díszített járművekkel készül az adventi ünnepekre a MÁV-csoport. A MÁV-START 3500 ledes, 600 méter hosszú fényfüzérrel öltözteti karácsonyi fénybe az egyik V43-as, Szili nevű mozdonyát, amely az ország szinte mindegyik fővonalán látható lesz az ünnepi időszakban.
A vonat első útja városunkba vezetett, 2024. december 1-jén 16 óra 50 perckor indult ugyanis el Budapestről a Nyugati pályaudvarról Szegedre, ahová 19 óra 16 perckor érkezett meg, és 20 óra 44 perckor indult vissza a fővárosba.
Ezt követően ma, azaz 2024. december 2-án, a reggeli órákban ugyancsak megfordult Szegeden, amit a Szegedi Nap fotósa lencsevégre is kapott.
És, hogy mit kell tudni Sziliről? Íme:
A villamosítás terjedésével szükségessé vált egy nagysorozatú villamosmozdony építése. 1960-ban egy szilícium-egyenirányítós (erről kapta az elnevezést) mozdony licencét megvásárolva indult el a Szilik azóta is tartó pályafutása. Az első hét mozdonyt a németországi Essenben gyártották, de a V43 1008 pályaszámú mozdony már Magyarországon, Budapesten készült. A mozdonyok villamos részét a Ganz Villamossági Művek, járműszerkezeti részeit a Ganz–MÁVAG gyártotta. 1963 és 1982 között közel 400 mozdonyt állítottak üzembe. Az idők során több felújításon és átalakításon estek át, így jöttek létre a 2000-es Papagáj és a 3000-es Cirmos Szilik.
A mozdony aktuális menetrendje itt kattintva érhető el.
(mavcsoport.hu)
Fotó: Frank Yvette