Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szombaton, a tudománynépszerűsítő programon azt is megtudhatják az érdeklődők, milyen széles körben hasznosítható a fizikusdiploma – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Délelőtt az SZTE Bolyai-épületében rendezett előadásokon kiderül, miként használható a mesterséges intelligencia az egészség megőrzése érdekében, az ELI ALPS lézeres kutatóintézet tevékenységét bemutatva pedig szó esik a kvantumtudomány és -technológia alapjairól.
Délben az SZTE, az ELI ALPS és innovatív cégek képviselőinek részvételével rendeznek kerekasztal-beszélgetést arról, milyen sokrétű az igény a fizikusokra a munkaerőpiacon.
Előzetes regisztráció után a fizika iránt mélyebben érdeklődő középiskolás diákok részt vehetnek egy egyetemi mintaórán, ahol a kvantumtechnológia mellett szó esik a zérusponti energiáról és a préselt fényről is.
A vendégek – akik között a korábbi esztendőkben a diákok mellett szép számmal voltak szülők és más idősebb érdeklődők is – érdekes fizikai kísérleteket láthatnak, és bemutatják tevékenységüket az SZTE Fizikai Intézetének kutatócsoportjai, több kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég, valamint a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont és az ELI-ALPS.
Ezen a napon az SZTE több laboratóriuma is megnyitja kapuit az érdeklődők előtt, regisztrációt követően látogatható az egyetem 3D-központja, a vendégek megismerkedhetnek lézeres aeroszol-kutatásokkal és a lézerek segítségével megvalósított anyagmegmunkálás lehetőségeivel is.
A program délutáni részében tartják a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Versenyen eredményhirdetését, melyhez szintén látványos kísérleteket bemutató előadás kapcsolódik.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette