Szeged, MÁV, vasút, vonat, Szeged-Rendező állomás, kisiklott, tehervonat, sín, helyreállítás, Kecskés-telep, vasúti átjáró, közlekedés, forgalom

Holnap újraindul a vonatforgalom Szeged-Rendezőnél

Helyi hírek

Szerda hajnaltól ismét közlekedhetnek a vonatok a szegedi vasútvonalakon – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága kedden az MTI-vel.

Azt írták: már a szombati balesetben érintett tehervonat műszaki mentésével egy időben elkezdődtek a helyreállítási munkálatok, de a végleges helyreállításig – amely tavasszal fejeződhet be – hosszabb menetidőkkel és eseti, forgalmi változásokkal még továbbra is számolni kell.

A tájékoztatás szerint szerda hajnalban Szegednél mindegyik érintett vonalszakaszon, azaz Szeged és Kiskundorozsma, Szeged és Röszke, valamint Szeged és Rókus állomás között is megindulhat a vonatközlekedés.

A vasúttársaság mintegy száz szakembere azon dolgozik, hogy ideiglenesen mielőbb helyreállítsa a szombaton kisiklott tehervagonok által több száz méteren megrongált vasúti pályát.

A sérült vágányszakaszokon és váltóknál síneket, kapcsolószereket, törött betonaljakat, valamint egyéb alkatrészeket cserélnek, illetve elvégzik a szükséges biztosítóberendezési és felsővezetéki munkákat.

Ezt követően nagygépes vágányszabályozással biztosítják, hogy forgalomra alkalmas állapotban indulhasson meg a biztonságos közlekedés szerdán.

(MTI)

Fotó: Frank Yvette