Szeged, forint, pénz, illusztráció, gazdaság, infláció

Egy évig vette fel jogosulatlanul az ápolási díjat egy szegedi férfi

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki felesége halálát eltitkolva, egy évig jogosulatlanul vette fel az ápolása után járó díjakat.

A vád szerint a vádlott részére a kormányhivatal felesége ápolása jogcímén, 2022. májusában ápolási díjat állapított meg, határozatában tájékoztatva a vádlottat arról, hogy annak megszűnésére okot adó körülményről, így az ápolt személy elhalálozásáról értesítenie kell a folyósító szervet. A vádlott felesége 2022. novemberében elhunyt, ennek ellenére a férfi ezt nem jelentette be a hatóságnak, hanem egy éven keresztül felvette az 1 millió forint összértékben, havonta a számlájára folyósított díjakat.

A kifizetések jogosulatlanságát a hatóság egy tavaly, hivatalból végzett ellenőrzés keretében észlelte, és a vádlottat az összeg visszafizetésére kötelezte, melyet a férfi megkezdett.

Az ügyészség a vádlottat nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette elkövetésével vádolja, bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette