A villanyautosok.hu úgy tudja: októberben kezdi meg a termelést a BYD Szegeden. Az economx.hu pedig azt írja, az elektromos autógyár már több állást is meghirdetett a szegedi üzembe.
A BYD egyre gyakrabban beszél készülő magyar, illetve török gyárairól, amelyek jelentősen megkönnyíthetik majd az európai értékesítési célok elérését. Az új üzemekhez egy európai beszállítói láncot is ki akarnak építeni, ezért különleges szakértőként felvették Alfredo Altavillát, aki korábban a Fiat Chrysler európai igazgatója volt – írta meg a villanyautosok.hu.
Altavilla egy nemrég adott interjújában nem is rejtette véka alá, hogy olasz beszállítókkal fog tárgyalni a következő hetekben, ugyanis ezek a cégek német prémiumokkal is kapcsolatban állnak, így megfelelnek a BYD minőségi követelményeinek, ráadásul a Stellantis csökkenő eladásai miatt most felesleges kapacitásokkal is rendelkeznek.
A BYD hazájában az alkatrészek 70 százalékát házon belül gyártja, ám Európában eleinte nem lesznek ehhez megfelelő saját kapacitásai. Ezért február 20-21 között 300 olasz beszállítóval fognak találkozni Torinóban, akik az új magyar és török üzemet láthatják majd el.
A szegedi gyár a szakember szerint már októberben megkezdheti a termelést, míg a török üzem 2026 márciusában indulhat el.
A legfrissebb tervek szerint Magyarországon négy modell készül majd:
A Dolphin és az Atto 3 kezdi majd a sort, de nem sokkal később a nemrég bemutatott Atto 2 és az áprilisban érkező olcsó kisautó, a Seagull/Dolphin Mini is Szegeden készül majd és gurul ki az európai piacra.
A BYD a szállítási költségek mellett jelenleg 30 százalék körüli vámot fizet importált autóira, így a helyi gyártás sokat csökkenthet majd ezeken a kiadásokon.
Íme a szabad munkakörök
A kínai cég honlapján vette észre az economx.hu, hogy a BYD már több munkakört is meghirdetett, ahová várja a jelentkezőket.
Egyebek közt keresnek Szegedre toborzási specialistát, bér- és társadalombiztosítási specialistát, vízumspecialistát, valamint HR-igazgatót, könyvelőt, mérnököt és robotkezelőt is.
A portál hozzáteszi: az álláshirdetéseket nem árt alaposan átböngészni, mert többnél is elvárás az angol nyelv, illetve van, ahol a kínai is. Utóbbi például előírás a nemzetközi HR-szakértő esetében.
A BYD karrieroldalán található hirdetések leírása szerint a toborzási specialista feladata a toborzási stratégiák kialakítása, a jelöltek kiválasztása és interjúztatása, a toborzási csatornák fejlesztése és az új munkatársak beilleszkedésének segítése.
A bér- és társadalombiztosítási specialista a bérezési és juttatási rendszerek kezeléséért felel, beleértve a bérszámfejtést, a társadalombiztosítási ügyeket és a munkavállalói juttatásokat.
A vízumspecialista a külföldi munkavállalók vízum és tartózkodási engedélyezési folyamatát menedzseli, beleértve a szükséges dokumentáció kezelését és a kormányzati kapcsolattartást.
A HR-igazgató az emberi erőforrások teljes körű stratégiáját és menedzselését végzi, beleértve a csapatépítést, a belső kommunikációt és a szervezeti fejlesztést.
A robotkezelő feladata lesz a robotberendezések telepítése, karbantartása és hibaelhárítása, robotprogramok olvasása, értelmezése és kisebb módosítások végrehajtása, illetve a robotok működési jellemzőinek és koordinátarendszereinek pontos ismerete.
(villanyautosok.hu, economx.hu)
Fotó: Frank Yvette