Ahogyan azt a múlt héten a Szegedi Nap is jelezte: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy március elsejétől folytatja a tavaly év végén megkezdett országjárását. Míg a hétvégén Békés vármegyét, addig ma és holnap Csongrád-Csanád vármegyét veszi célba.
Magyar Péter első útja reggel Tiszaszigetre vezetett, ahol egy közel 50 perces beszédet tartott, majd tulipánnal ajándékozta meg a megjelent hölgyeket ő is és Ruszin-Szendi Romulusz is.
Ezt követően a tiszaszigeti határátkelőnél tartott rövid sajtótájékoztatót az altábornaggyal együtt.
14 órakor Makón, 16:15-től Mórahalom találkozhatnak vele. 18 órától pedig Szegeden, a Széchenyi téren mond beszédet.
Frissítve: 2025. 03. 03. 17:30
Makón is sokan várták:
Mórahalmon is kíváncsiak voltak rájuk:
2025. március 4-én pedig a következő megyebeli településekre látogat el:
- 11:00 óra ÓPUSZTASZER, Nemzeti Emlékpark (6767 Ópusztaszer, Szoborkert tanya 68.)
- 13:00 óra RUZSA, Ibela Spirit Rendezvényterem (6786 Ruzsa, Üllési út 25.)
- 16:00 óra HÓDMEZŐVÁSÁRHELY, Népkert (6800 Hódmezővásárhely, Tóalj u. 13.)
- 18:00 óra SZENTES, Ifjúsági Ház szabadtéri színpad (6600 Szentes, Tóth József u. 10-14.)
Fotó: Magyar Péter hivatalos Facebook-oldala