Szeged, Szegedi Vízmű, Etelka sor, trolimegálló

Trolibuszra várakozókkal szemben erőszakoskodott egy férfi Szegeden

Rendőrség

A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki egy idős nővel, valamint trolibuszra várakozókkal szemben is erőszakosan lépett fel Szegeden.

A vádirat szerint a vádlott tavaly szeptember 19-én délelőtt egy forgalmas téren ittas állapotban követni kezdte az egyik boltból kilépő vásárlót. Az idős asszonynak a karját is több alkalommal, erősen megszorította, közben hangosan és tiszteletlenkedve kiabált vele. Magatartásával csak annak hatására hagyott fel, hogy járókelők az idős nő segítségére siettek.

Egy másik alkalommal, idén január 16-án, a vádlott szintén ittasan egy buszmegállóban két személybe kötött bele. Összefüggéstelenül ordibált velük, közben belerúgott a megálló kukájába. Cselekményével tovább folytatta azután is, hogy az utasok felszálltak a trolira. A jármű ajtaját szétfeszegetve utánuk ment, majd az ajtót rángatva tovább kiabált. Tettét azt követően fejezte csak be, hogy a sofőr rendőrt hívott, akik ezután előállították.

A vádlottat a járási ügyészség két rendbeli garázdaság vétségével vádolja, bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette