Makó, belváros, nyár, virág

Bozótvágóval fenyegette, majd megverte egy ismerősét két férfi Makón

Rendőrség

A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a két férfival szemben, akik bozótvágóval fenyegették, majd megverték egy ismerősüket egy megyebeli kistelepülésen.

A vádirat szerint a terheltek 2025. év elején egy mobiltelefont adtak el a sértettnek és barátnőjének 15.000 forintért. Később az elkövetők kevesellték a kapott vételárat, ezért egyikük először egy bozótvágóval a kezében követelt a sértettől további 3.000 forintot, majd közösen bántalmazták a sértettet. A sértett és barátnője ezek után saját telefonjával együtt visszaadta a megvásárolt telefont a tetteseknek.

A Makói Járási Ügyészség az elkövetőkkel szemben felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat. Az ügyészség mértékes indítványként a vádlottak beismerése és tárgyalásról történő lemondása esetére 4 év 6 hónap, illetőleg 6 év börtön kiszabását indítványozta.

A vádlottak bűnösségének kérdésében a Makói Járásbíróság fog dönteni.

A mellékelt fényképeket a nyomozó hatóság készítette a szemle során.

(Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség)

Fotó: Frank Yvette