Jövő év elejétől öt évig Herczeg T. Tamás lesz a Békéscsabai Jókai Színház új igazgatója.
Szarvas Péter polgármester pénteken az MTI-nek elmondta, az új vezetőtől a teátrum művészeti teljesítményének és megítélésének javítását várja. Szeretné, ha időnként fő- vagy mellékszerepre országosan ismert művészeket hozna a városba, ha a színház által menedzselt ingatlanokat jobban tudná hasznosítani, valamint ha a százfős társulat hangulati kohézióján tudna erősíteni.
Hozzátette, szeretné, ha kinevezne egy művészeti vezetőt, amelyre Herczeg T. Tamás törekszik is Tege Antal személyében.
“Egy békéscsabai művészeti vezető és egy a színház világában sikereket és jó megítélést elérő menedzserigazgató jól induló párosnak tűnik” – fogalmazott.
Mint Herczeg T. Tamás pályázatában írta, ciklusa elején főként a közönségigényeknek megfelelő vígjátékokat mutatna be, ismert világirodalmi és korszakalkotó remekművekkel.
“Ezek az előadások már előzetesen elnyerték a közönség tetszését, így nagyobb mozgásteret adnak az előadások esztétikai formavilágának progresszivitásához, lehetőséget biztosítva a kreatív és modern megközelítések alkalmazására, amelyek friss perspektívát adnak” – jegyezte meg.
Az ötéves időszak végére azonban szeretne elmozdulni a “komolyabb hangvételű, drámaibb, a jelenlegi színházi stílusoknak megfelelő, újítóbb formavilágú színházi előadások irányába” a nagyszínpadon is. A kamara- és a stúdiószínházban már 2026 elejétől próbálkozna “művészileg magasabb kihívásokkal”, ahogyan a gyerekelőadások esetében is, mert – mint írta – “ha van tere az új színházi formák elfogadtatásának, akkor az itt van: a fiatalabb generációknál, akik nyitottabbak a költői, metaforikus gondolkodásra, akik még természetes módon érzékelik a színház játékosságát és teremtő erejét, miközben vizuális kultúrája a médiaeszközök dömpingjének köszönhetően, a korábbi generációhoz képest messze fejlettebb.”
A darabok, rendezők és tervezők kiválasztásánál erősen támaszkodna Tege Antalra, akit főrendezőnek nevezne ki. Pályázatában megnevezett számos darabot, amelyet bemutatna a következő években, és több színészt és rendezőt, akit vendégművészként elhívna a teátrumba. Megjegyezte, “Békéscsaba földrajzi adottságai lehetőséget kínálnak romániai magyar színházakkal való intenzív együttműködésekre” is.
Fontosnak tartja a klasszikus és kortárs művek újragondolását, innovatív formanyelvek alkalmazását és a közönség folyamatos megszólítását.
“Az intézmény művészeti igazgatásának felelőssége, hogy a közönséget új, eddig ismeretlen esztétikai élményekkel gazdagítsa – mindezt úgy, hogy az előadások befogadhatóak és értelmezhetőek maradjanak a nézők számára” – írta.
A színház nem hagyományos feladatairól szólva megjegyezte: a Színitanház képzési portfóliójának újragondolásával a város jelentős feladatot vállalhat a magyar színházi szakma szakemberhiányának oldásában, mindemellett fontos lehetőség a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel való kapcsolat kialakítása.
Az 1993 óta működő, a színház által kiadott Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirattal szorosabb együttműködést alakítana ki például irodalmi pályázatok, drámaírói felhívások, közös online tartalomgyártás terén, bevonva a Magyar Művészeti Akadémia egyes tagozatait is. Szakmai együttműködést kezdeményezne a dramaturg szakos hallgatókkal, akik bekapcsolódhatnak olyan alkotói és elemző munkába, mint például a szövegfeldolgozások, drámaadaptációk vagy kritikai írások.
“Az így létrejövő alkotói laboratóriumok hozzájárulnak ahhoz is, hogy a fiatal alkotók Békéscsabához mint nyitott, szakmailag inspiráló városhoz kötődjenek. Fontos lehetőségünk a pályakezdő színházi alkotókat a gyermek- és ifjúsági előadásokon keresztül bevonni, így biztosítva számukra a fejlődést és lehetőséget a pályájuk kezdetein” – tette hozzá.
A Békéscsabai Jókai Színház Mindentudás Színházi Egyeteme kiváló lehetőséget kínál együttműködésre a Színház- és Filmművészeti Egyetem elméleti intézeteivel, valamint a színművész képzés hallgatóival és az oktatói kar népszerű művészeivel, lehetőséget adva számukra az aktív részvételre. Az eseménysorozat alkalmas lehet országos, sőt nemzetközi konferenciák megrendezésére is, amihez az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet jelentős hátteret biztosíthat – vélte a pályázatban.
A nyári Városházi Estékről szólva azt írta, véleménye szerint el lehetne mozdulni tematikus irányba – példaként említve egy Moliere- vagy Krimifesztivált -, amivel pályázati források is bevonhatóak lennének.
Herczeg T. Tamás anyai nagyszülei révén kötődik Békéscsabához, itt kezdte pályáját 1999-ben színházi menedzserként, és első színpadi bemutatkozása is itt volt a Jézus Krisztus Szupersztár előadásában Kajafás szerepében szereposztási változás miatt.
Az utóbbi években rendezőként dolgozott a békési vármegyeszékhelyen, legutóbbi munkája, a Jókai Mór és Munkácsy Mihály fiktív találkozásáról szóló, Idegenek és ismerősök című Zalán Tibor-dráma külföldre is eljutott.
Herczeg T. Tamás dolgozott a Budapesti Operettszínházban és a Magyar Állami Operaháznál kommunikációs- és marketingigazgatóként, a Szegedi Szabadtéri Játékoknál igazgatóként, jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem Színházművészeti Intézetének vezetője, egyetemi docens.
(MTI)
Fotó: Segesvári Csaba