Sok-sok színes program várja ma, a Múzeumok Éjszakáján a szegedieket. A Móra Ferenc Múzeum showján túl, a Somogyi-könyvtár és a Szegedi Tudományegyetem is számtalan, kicsiknek és nagyokat egyaránt érdekes programot kínál. Mutatjuk!
Kinyitja kapuit a Móra Ferenc Múzeum, a Feketeház és a Vármúzeum
Idén június 21-én, 18-24 óra között tartják a Múzeumok Éjszakáját Szegeden. Ezen az estén fog megnyílni a jégkorszak-kiállítás második egysége: eredeti, jégkorszakból származó csontokat, csontvázakat mutatnak majd be. Az érdeklődők láthatnak például óriásszarvast és óriás övesállatot, barlangi hiéna csontvázat, kardfogú tigris- és barlangi oroszlán-koponyát is. Mindemellett interaktív módon ismerkedhetnek meg a jégkorszak világával: például a jégkorszak hőmérsékletét is saját testükön érezhetik majd.
Emellett kiemelt szerepet kap a fényfestés is: most először láthatnak majd ugyanis fényfestő show-t a szegediek a Móra-múzeum épületén. Szintén izgalmasnak ígérkezik az Öko Fashion Divatbemutató, mely során újrahasznosított anyagokból készült ruhákat mutatnak be a színpadon. Ezen túl pedig az este folyamán koncertekkel, néptánc előadással, tűzszonglőrökkel és tűzugrással is várják az érdeklődőket a Móra-parkban. De a Feketeházban és a Vármúzeumban is lesznek programok.
Részletek ide kattintva.
A Somogyi-könyvtár is csatlakozott a Múzeumok Éjszakájához
A Somogyi-könyvtár kedvezményes beiratkozási akcióval, koncerttel, kézműves workshoppal, valamint játékos gyermekprogrammal várja látogatóit június 21-én, 18-24 óra között.
Részletek ide kattintva.
Az SZTE is remek programokkal készül a Múzeumok Éjszakájára
A Szegedi Tudományegyetem és az MTA Szegedi Területi Bizottság (SZAB) is csatlakozik a Múzeumok éjszakája 2025. június 21-i programsorozatához. A Szegedi Tudományegyetem két Nobel-díjas kutatója – Karikó Katalin és Szent-Györgyi Albert – életútját bemutató és az SZTE több mint 440 évének jeles eseményeit felvillantó egyetemtörténeti tárlat mellett megtekinthető az Akadémia elsőként létrehozott területi bizottsága elmúlt hat évtizedének jeles szereplőit és eseményeit felvonultató kiállítás.
A programok ide kattintva tekinthetők meg.
Fotó: Frank Yvette