Idén 100 lakást adnak át a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program keretében, amelyet a gyermekvédelemben felnőtt fiatalok részére indított a kormányzat – közölte a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunfélegyházán.
Fülöp Attila a második körben elnyert első lakás átadásán arról beszélt, hogy a kormány kiemelt célja, hogy az önálló lakás lehetősége elérhető legyen a fiatalok számára, ezért indult el az Otthon Start Program.
Fülöp Attila a második körben elnyert első lakás átadásán arról beszélt, hogy a kormány kiemelt célja, hogy az önálló lakás lehetősége elérhető legyen a fiatalok számára, ezért indult el az Otthon Start Program. A gyermekvédelemben élő fiatalok számára speciális otthonteremtési program nyújt segítséget, hogy “számukra is elérhető és konkrét lehetőség legyen az önálló lakás” – fogalmazott.
Az államtitkár felidézte, hogy a Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Programban az első kedvezményes bérlakáspályázat keretében 17 lakást adtak át, a május végén lezárult második pályázat eredményeként pedig 24 lakásba költözhetnek be a nyertes fiatalok.
Kiemelte: az országszerte, jellemzően a nagyvárosokban átadott lakásokba költöző fiatalok mindannyian legalább két évet éltek gyermekvédelmi gondoskodásban, korábban nem volt még saját lakásuk, rendelkeznek viszont állandó munkahellyel, illetve jövedelemmel, és “mindent megtesznek, hogy adófizető polgárai legyenek ennek az országnak”.
Fülöp Attila hangsúlyozta, az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közös együttműködésben megvalósuló Lépj! Gyermekvédelmi Otthonteremtési Program harmadik kedvezményes bérlakáspályázata nyár végén, ősz elején jelenik meg és várhatóan több lakást tudnak meghirdetni, mint a korábbi két körben együttvéve.
Major Gábor, az MR Közösségi Lakásalap Közhasznú Nonprofit Kft. egyik ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy 2022-ben, amikor a lakásalap megkezdte a munkáját, szinte már az első gondolatok között felmerült az olyan, nehezebb szociális helyzetben lévő emberek segítése, akiknek nagy kihívás az önálló otthonhoz jutás.
“Szinte természetes volt, hogy első kiemelt csoportként a gyermekvédelemből kikerülő fiatalokat célozzuk meg” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az eddigi pályázók 80 százaléka 30 év alatti, de nagyon sok pályakezdő, 20-21 éves is jelentkezett a kedvezményes bérlakáspályázatra.
Mint mondta: bízik benne, hogy sokan élnek majd az Otthon Start Program lehetőségével is, hiszen a konstrukció lehetővé teszi, hogy az ötéves bérleti periódus végén a fiatalok megvásárolják a lakást, de természetesen bármikor dönthetnek az elköltözés mellett is, átadva a helyet más, nehéz helyzetben lévő fiatalnak.
Az egy plusz két félszobás kiskunfélegyházi lakás kulcsát Fülöp Attila adta át a Mezei Alexnek, aki eddig egy utógondozó otthonban élt Budapesten. A 22 éves fiatal Kiskunfélegyházán a vágóhídon helyezkedett el, és örül, hogy részese lehet a programnak, mert a saját otthon végre először “biztos pontja az életének” – fogalmazott.
(MTI)
Fotó: Frank Yvette