Kína. Áradás. Természeti katasztrófa.

Egyre súlyosabb az árvízhelyzet Észak-Kínában

Világ

Legalább 60 ember vesztette életét az Észak-Kínát sújtó heves esőzések következtében – közölte csütörtökön a kínai állami média. A legtöbb halálesetet Pekingben regisztrálták.

Hszia Lin-mao, Peking alpolgármestere a rendkívüli időjárás miatt összehívott csütörtöki sajtótájékoztatón közölte: a fővárosban eddig 44 halálos áldozatot azonosítottak, kilenc embert pedig eltűntként tartanak nyilván. A legsúlyosabb tragédia Mijün kerület Taisitun településén történt, ahol egy idősotthonban 31-en haltak meg az áradás miatt.

A kínai meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint az esőzések kezdete óta a főváros északi részén fekvő Mijün kerületben helyenként 573,5 milliméter csapadék hullott, amit a kínai sajtó “rendkívüli mértékben pusztítónak” nevezett. Ez az érték megközelíti Peking éves átlagos csapadékmennyiségét, amely mintegy 600 milliméter.

A szomszédos Hopej tartományban szintén jelentős károkat okozott az ítéletidő. A tartományi hatóságok közlése szerint 16 ember halt meg, további nyolcan Csingte város Hszinglung körzetében vesztették életüket, ahol 18 embert eltűntként tartanak nyilván. A halálesetek olyan falvakban történtek, amelyek alig 25 kilométerre fekszenek a mijüni víztározótól.

A tározóba vasárnapra csúcsmennyiségű víz zúdult: másodpercenként 6550 köbméter, ami megközelítőleg két és fél olimpiai úszómedencének felel meg. A létesítménytől északra fekvő egyik faluban földcsuszamlás történt, amely nyolc ember életét követelte, négyet pedig továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

A szélsőséges időjárás és az áradások jelentős kihívást jelentenek a kínai hatóságok számára. A kínai meteorológusok szerint az extrém csapadékmennyiség összefüggésbe hozható az éghajlatváltozással.

(MTI)

Fotó: illusztráció