Szeged, személyszállítás, Szeged-Szabadka, vasútvonalon, vonat, közlekedés, vasút, MÁV, sín, Szentmihálytelek, megálló, zajvédő fal, építkezés

Előkerült a kormány titkos listája: brutális állami beruházások jönnek 10 ezer milliárdból

Ország

Megérkezett a kormány új, 2035-ig szóló nagyívű terve a jövőre nézve: egy 9500 milliárd forintos építési programot hirdettek meg. A tervbe bekerültek a 2025-re és 2026-ra szánt árvízvédelmi, közlekedési és kulturális projektek is, így már látható, hol lesznek komolyabb építkezések a közeljövőben. A következő két évben több százmilliárd forintot fordítanak majd ezekre a beruházásokra, amelyek alapjaiban határozzák majd meg az ország fejlődésének irányát – vette észre a portfolio.hu.

Társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Építési és Közlekedési Minisztérium az állami építési programot, ami egészen 2035-ig meghatározza a beruházásokat. A tervezetben már az is látszik, pontosan milyen projektek valósulnak meg a következő években.

A rendelettervezet újdonsága nem a már korábban is ismert, előkészítés alatt álló projektekben rejlik, hanem abban, hogy most először egy egységes, ágazati bontású és 2035-ig előretekintő keretprogramba integrálták azokat. Ez a döntés lehetővé teszi, hogy a kormány a korábbi éves tervezés helyett egy több mint egy évtizedes horizonton rögzítse az állami beruházások prioritásait és rendelje hozzájuk a költségvetési előirányzatokat.

A Lázár János vezette minisztérium által közzétett beruházási terv értelmében a kormány által előirányzott állami fejlesztések összértéke meghaladja a 9,5 billió forintot. A keretprogram nem egy egyszeri kiadás, hanem egy több mint egy évtizeden átívelő, ütemezett program, amely magában foglalja az infrastruktúra-fejlesztést, a vízgazdálkodást, valamint a kulturális és oktatási intézmények modernizálását.

A rendelet újdonsága, hogy a nemzetgazdasági és az építési és közlekedési miniszternek kötelezően ehhez a keretprogramhoz kell igazítania a jövőbeni költségvetési forrásokat, szükség esetén más kormányhatározatok módosításával vagy visszavonásával.

Ez intézményesíti azt, hogy az állami beruházások közötti súlyozás központilag, előre rögzített stratégia alapján történjen, ne pedig ad hoc döntésekkel.

A 2025–2026-os időszakban több százmilliárd forint értékű beruházás elindítása vagy folytatása várható. A projektek között szerepelnek regionális ellátásbiztonságot célzó vízügyi fejlesztések és nagyszabású, országos jelentőségű beruházások is. A tervek szerint 2025-ben megkezdődhet a balatonszéplaki szivattyútelep korszerűsítése, a Sarudi szivornya átépítése, a Mórahalmi harmadlagos vízépítési mű felújítása, továbbá az MTA és az Agrártudományi Kutatóközpont kastélyparkjának rendezése, amely kutatási és turisztikai szempontból egyaránt kiemelt jelentőségű.

A 2026-os évben új vízgazdálkodási és árvízvédelmi létesítmények építése, valamint a mezőgazdasági térségek öntözési kapacitásainak bővítése kerül előtérbe. Ezzel párhuzamosan a kulturális és oktatási célú beruházások is folytatódnak a közintézmények modernizációjának jegyében.

Az ágazati bontás szerint a 2025–2026-os időszakban négy területre koncentrálódnak a beruházások. A közlekedésben új autópálya-szakaszok és modern vasúti csomópontok épülnek, miközben Duna-hidakat fejlesztenek és nagyvárosi közlekedési csomópontokat alakítanak át. A vízügyi programok a Tisza menti árvízvédelemre és a Duna vízszabályozására fókuszálnak, új víztározók és szivattyútelepek létesítésével. A kulturális és oktatási területen vidéki színházak, múzeumok és könyvtárak, valamint egyetemi campusok és kollégiumok modernizációja várható. Az egészségügyben és sportban pedig a kórházfejlesztési programok részeként új szárnyak és diagnosztikai központok épülnek, de új uszodák és atlétikai központok is készülnek.

A legnagyobb értékű projektek a Tisza menti komplex árvízvédelmi program (több mint 400 milliárd forint), a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztése (közel 350 milliárd forint) és az országos kórházfejlesztési program első üteme (mintegy 300 milliárd forint).

Ez a három projekt együttesen több mint ezer milliárd forintot tesz ki, és a 2025–2026-os időszak nagy állami építkezéseinek fókuszát mutatja be. Ez különösen fontos a jövő évi választások miatt is. A rendelettervezetről augusztus 21-ig lehet véleményt nyilvánítani, mivel eddig tart a társadalmi egyeztetés.

(portfolio.hu)

Fotó: Frank Yvette