Időszakosan feloldják a nehéz tehergépjárművek ünnepi forgalomkorlátozását – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium kedden az MTI-vel.
Azt írták: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása augusztus 19-én, kedden 22 órától augusztus 20-án, szerdán 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével, indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást – tették hozzá.
A tárca tájékoztatása szerint szakmai kezdeményezésre a korlátozást az éjszakai időszakban, azaz augusztus 19-én 22 órától, augusztus 20-a reggel 6 óráig, 8 órás időtartamban felfüggesztik, így az augusztus 20-án 6 órától 22 óráig lesz érvényben.
Hangsúlyozták: az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat.
(MTI)
Fotó: illusztráció