Renner Erika. Fotó: 24.hu

Letartóztatták a Renner Erikát halálosan megfenyegető férfit

Ország

A korábban zaklatással gyanúsított férfi, aki halálosan megfenyegette Renner Erikát, letartóztatásba került. A nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Életvédelmi Osztálya vette át, és emberölés előkészülete bűntett gyanújával folytatják ellene az eljárást – írja a telex.hu.

A 60 éves R. László kedd este fenyegette meg Renner Erikát. A rendőrség rövid időn belül elfogta a férfit, a nyomozást pedig a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányságától az Életvédelmi Osztály vette át az ügy súlyossága miatt. R. László a gyanúsítotti kihallgatásán tagadta a bűncselekmény elkövetését.

Renner Erika zaklatója nemcsak a nőt, hanem Mérő Verát, a közismert női jogi aktivistát és Gál András ügyvédet is fenyegeti – derült ki egy tegnap esti posztból, amit Mérő Vera tett közzé a Facebookon.

A most letartóztatott 60 éves R. László  kaputelefonon keresztül fenyegette meg a Renner erikát, hogy megöli. Ezt követően fogták el a rendőrök a férfit. A BRFK Életvédelmi Osztálya jelenleg emberölés előkészülete bűntett megalapozott gyanújával folytatja az eljárást az ügyben.

Renner Erikát egyébként évek óta zaklatja ez a férfi, akit már egyszer letartóztattak emiatt. A Telex információi szerint R. Lászlót korábban távoltartási végzés is kötelezte, hogy ne közelítse meg Rennert. Ez a végzés azonban automatikusan megszűnt, amikor a férfit letartóztatták, és büntetőeljárás indult ellene.

Nem sokkal később azonban megszüntették az R. László elleni büntetőeljárást, mivel az elmeorvos-szakértői vizsgálat szerint a férfi képtelen volt tettei következményeinek felismerésére. A Telex legújabb információi szerint az ügyészség csak két héttel a férfi szabadon bocsátása után értesítette erről Renner Erikát.

Az áldozatnak most újból kérelmeznie kellett a távolságtartási végzést, amelynek átfutási ideje több hét is lehet. Ez idő alatt Renner Erika védelem nélkül maradt a zaklatóval szemben, aminek, mint az jól látszik, kedden meg is lett az eredménye…

(telex.hu)

Fotó: 24.hu